Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése

sokat megtalálni. Ebben már az átformálódó német gazdaság által nyújtott lehetőségekhez is alkalmazkodniuk kellett. A leggyorsabb lehetőség pedig nem mindig, sőt többnyire nem volt azonos a régi hazában folytatott tevékenységgel, így a menekültek jelentős része egy kényszerű szakmai és szociális átrétegződést élt át. Aki azonban erre, illetve korábbi életformájának megváltoztatására nem volt képes, azt erőteljes lesüllyedés és szociális szegregáció fenyegette. A lesüllyedéstől leginkább fenyegetett csoport a korábban önállóan gazdálkodó parasztok rétege volt, amely számára az elüzött-státus a tulajdonosi szerep elvesztését jelentette. 2 Erről a bácskai svábok kapcsán utóbb részletesebben is szólunk. A legelső időszakban a munkanélküliség problémáját is le kellett küzdeni, de 1948-at követően valamilyen munkalehetőség megtalálása önmagában nem jelentett komoly problémát. A korábbiakban leírtakból logikusan következik az, hogy a menekültek gazdasági integrációját főként az ipari szektorban való alkalmazásuk oldotta meg. Ez a szükségszerű lépés azonban a mezőgazdaságból származók számára lehetetlenné tette az otthoni szociális struktúra újrateremtését. Nekik új szakmákat kellett elsajátítaniuk, illetve olyan munkakörben kellett dolgozniuk, amelyek a korábbi tevékenységükhöz képest presztízsveszteségnek számítottak.

83 Az átrétegződés terhei egyébként nemcsak az egykori gazdákat, hanem az elűzöttek csaknem minden rétegét sújtották. Már az 1950-ben elvégzett népszámlálás adatai is azt szemléltetik, hogy a menekültek között az önállóan vállalkozók és hivatalnokok aránya nagyon alacsony, míg az ipari munkásságé feltűnően magas.

84 Sőt, az iparban foglalkoztatottak aránya a menekültek körében jóval magasabb, mint a lakosság többi részénél.

85 Ezen belül is Baden-Württembergben a menekültek több mint a fele a textil- és ruhaiparban, gépgyártásban vagy a gépjárműgyártásban talált munkát magának. Nagy számban dolgoztak még a vas-, fém- és fafeldolgozásban is. Ezek az iparágak foglalkoztatták az iparban dolgozó összes menekültek mintegy kétharmadát. 6 A későbbiekben az ekkor még önállóan gazdálkodók jelentős része is a bérmunkások közé került, mint ahogy az ebben az időben még működő agrárvállalkozások nagyobb részét is feladták a későbbiekben. Marion Frantzioch e tendenciával kapcsolatban két figyelemre méltó megjegyzést is tesz. Egyrészt azt állítja, hogy az adott körülmények között az indusztriális társadalomhoz való - máshol is szükségszerű - alkalmazkodás a menekültek körében jóval gyorsabban végbement, mint a származási helyükön történt volna. Másrészt Max Weberhez csatlakozva azt mondja, hogy jelentősen megváltozott a munkához való viszony: a szakmát mint hivatást, az élet céljaként interpretáló felfogást felváltja a munkát szolgálatként, illetve az egyéb célok eléréséhez szükséges kényszerként értelmező szemlélet. Ez a rendkívül szemléletes elmélet így azt állítja, hogy a munka az egzisztenciális alapok megteremtésének eszközévé vált. De a kényszer mégis haszonnal jár: az előrelépés állandó igénye ugyanis még így is egy viszonylag gyors szakmai integrációt tett lehetővé. Ez az 1960-as évekre már a gyümölcseit is megmutatta. Abban a német szakirodalom csaknem teljesen egyetért, hogy a sikeres gazdasági integráció a beilleszkedés meghatározó lépcsőfoka. A munka ugyanis egyúttal a kapcsolatteremtés eszköze is, és a munkahelyeken létrejött szakmai és emberi kapcsolatokjelentősége túlmutat a szakmai kereteken. Egymás emberi tulajdonságainak megismerése többek között az együtt elvégzett munkán keresztül is lehetséges, ami Uo. 353. FRANTZIOCH, Marion, 1987. vö. REICHLING, Gerhard, 1989.171. KÜHNE, Andrea, 1993. 226.