Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA Kecskemét megyeszékhellyé válásra tett kísérletei a 19. század végén és a 20. század elején

PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA Kecskemét megyeszékhellyé válásra tett kísérletei a 19. század végén és a 20. század elején 1892 nyarán Horváth Ádám, Kecskemét függetlenségi 48-as párti országgyűlési képviselője arról értesült - s ezt újságcikkben közzé is tette -, hogy Pest-Pilis-SoltKiskun vármegye állandó választmányának ülésén szóba került Kecskemét esetleges megyeszékhellyé válása. A megye korábban egy bizottságot küldött ki a megyei közigazgatás hiányosságainak kivizsgálására. A bizottság a bajok legfőbb okát a megye óriási kiterjedésében látta. Véleményük szerint lehetetlen egy központból 14 óriási járás lakosainak eltérő érdekeit és viszonyait figyelemmel kísérni, ezért javasolták a vármegye területének két részre való osztását. A kecskeméti képviselő biztos volt abban, hogy a javaslatot a megyei törvényhatósgi bizottság elfogadja, arról pedig tudomása volt, hogy a Belügyminisztériumban is tervezik a megye kettéosztását. A 19. sz. közepén egyszer már felosztásra került az akkor még Pest-Pilis-Solt megye. A szabadságharc leverése után a bécsi udvar centralizációs törekvéseit csak úgy látta megvalósíthatónak, ha a magyar történelmi fejlődés eredményeként létrejött állami berendezkedést - a nemesi megyerendszert - megszünteti. A Partium, Erdély, Horvát-Szlavónország, a Szerémség, a Temesi Bánság elcsatolásával megmaradt anyaországot, a magyar királyságot 5 kerületre osztották. A kerületek mindegyike 6-11 megyéből állt. A budai kerületbe tartozó Pest megyét 2 részre Pest-Pilis és Pest-Solt megyékre osztották. Pest-Solt megye székhelyéül Kecskemétet jelölték ki. Ugyanakkor a várost magát a Kecskeméti cs. kir. Szolgabíróság alá rendelték. Az 1860. október 20-án kiadott Októberi diploma állította vissza a korábbi megyerendszert. Kecskemét ettől kezdve ismét Pest-Pilis-Solt megye része lett. A város az abszolutizmus időszakában és a kiegyezést követően is jelentős erőfeszítéseket tett önállóságának elismertetésére. Ez azonban csak a közigazgatás átfogó reformjaival valósulhatott meg. A közigazgatás alakulása viszont a politikai hatalmi harcok függvénye volt Magyarországon. A kiegyezés után a centralisták (a jogilag jól megalapozott, szakszerű központi irányítás alatt álló polgári közigazgatás hívei) és a municipialisták (a nemesi megye védelmezői) között kiújult a polgári forradalom előtti küzdelem, amely később a pártok politikájában kristályosodott ki. A Deák-pártnak még a konzervatív része is erősen támadta a vármegye régi rendjét. Tisza Kálmán és hívei viszont a megyei szempontokat védték a centralista érvekkel szemben. A kiegyezéstől a kormányok fokozatosan törekedtek a közigazgatás államosítására, a polgári közigazgatás megvalósítására. „A megyék pedig fő feladatuknak tartották elvben az alkotmány védelmét, de valójában az alkotmánynak csak azon tételeit, amelyekben a nemesség privilégiumai voltak lefektetve. "' így a közigazgatási reformok elhúzódó országgyűlési harcok közepette és súlyos kompromisszumok árán, nemegyszer felemás módon valósultak meg. Az 1869:XV. tc.-kel, mely az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való elválasztását szabályozta, az 1870:XLII. tc.-kel, mely a törvényhatóságok (megyék,