Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Adatok a Homokhátság XVIII. századi állatjárványaihoz

sági ágazatok kialakulását, megerősödését kényszerítették ki. Egyáltalán nem túlzás tehát, ha velük kapcsolatosan akár a „történelemformáló" jelzőt emlegetjük.

6 Közismert, hogy Homokhátságon élő lakosságnak évszázadokon át a nagyállattartás, illetve a juhtenyésztés biztosította a legfőbb megélhetést. Az itt élők igen jelentős hányada egészen a XIX. század derekáig-végéig valamilyen formában ehhez a foglalkozáshoz kötődött.

7 Még hosszabb időn át a közélelmezés, a közellátás meghatározó része volt ez az ágazat. Nemcsak az itteni lakosság gazdasági boldogulását vagy nyomorát eredményezték a járványoktól mentes, vagy azoktól sújtott esztendők, hanem jóval távolabbi települések, sőt az ország exportjának alakulását is évekre, sőt évtizedekre számottevően befolyásolták ezek a tényezők. Tehát semmiképpen sem valamiféle mellőzhető helyi jelenségeket, nyom nélkül múló epizódokat kívánunk itt jelentőségükön felül kiemelni. Bár a különféle állatjárványok már évszázadokon át pusztítottak a Kárpát-medencében, de még a XVI-XVII. században is a csaknem folytonos háborúskodás, az igen gyenge közbiztonság és az államigazgatás anyagi korlátai miatt a járványokkal szembeni védekezésre gondolni sem lehetett. Erre a sokszor végzetes jelenségre mint elkerülhetetlen sorscsapásra tekintettek. Csak a XVIII. században tudott az államhatalom mind jelentősebb figyelmet, majd bizonyos anyagi forrásokat is biztosítani előbb a járványok tényének, hatásának felmérésére és rögzítésére, majd idővel annak behatárolására és mérséklésére, illetve ezek eredményeként magára az állatgyógyászat kiépítésére és megszervezésére.

8 A természettudományok, majd a nyomukban járó és még oly sokszor tévelygő, bizonytalankodó orvoslás is csak ezekben az évtizedekben, éppen ezeknek a katasztrofális járványoknak a hatására tette meg az első tétova lépéseit, fogalmazta meg nem ritkán tévedésekkel is teli diagnózisait, állította össze az orvosláshoz szükséges receptjeit, amelyek során még sokszor csak a népi gyógyászat sötétben történő tapogatózásait követték. Az újabb kor felvirradását jelezte viszont az, hogy a kisebb-nagyobb viszszaesések ellenére a gazdák és a hatóságok mind több alkalommal vehették igénybe a tudomány mécsese mellett lassan bizonyossággá váló, majd a kísérletek által sokszorosan bizonyított lehetőségeket. Ennek a folyamatnak részeként jöttek létre azok a nyil6 Ennek ellenére sem ezen évszázadok humán-egészségügyével, még kevésbé annak állat-egészségügyével történettudományunk alaposabban nem foglalkozott. A tíz kötetesre tervezett, és végül csaknem duplájára duzzadt, a magyar történelem összefoglalására vállalkozó sorozat 1686-1790 közötti időszakát ismertető két kötete kb. másfél ezer oldal terjedelmű lett. Bár a WELLMANN Imrétől származó kiváló fejezet, „Az állattartás általában" viszonylag részletesen ismerteti a fontosabb állatok tartásának körülményeit, ©t ezeknek az egyes vidékeken belüli sajátosságát is, ennek ellenére sem az állatbetegségekkel, sem az állatjárványokkal, sem pedig az ily módon keletkezett veszteségekkel nem foglalkozik, sőt még csak utalást sem tesz ezekre, mivel nem állt rendelkezésére megfelelő szakirodalom. (975-984.) Ezen annál kevésbé kell csodálkoznunk, mivel a humán orvoslásra vonatkozóan is KOSARY Domokos a V/4. Könyvek, tudományok, Természettudományok címszó alatt csak néhány orvostudományhoz kapcsolódó kötet megjelenésére tudott szorítkozni ugyancsak a nagyon szűkös szakirodalom miatt (1178-1187.) Az állategészségügyre pedig csak töredéknyi hely sem jutott. 7 Nem árt kiemelni, hogy a magyar lovak exportját már a XI. századi tövényeink szabályozták. Nagy Lajos királyunk, majd Zsigmond is több alkalommal törvények sorával regulázta mind a szarvasmarha mind a lóexportunkat. Nemcsak a XV., hanem a következő évszázadokban is ezek az állatok képezték a magyaroszági kivitel igen jelentős hányadát, olykor pedig meghatározó részét. MALYUSZ Elemér 1983. 319-326. 8 E téren is Mária Terézia és II József uralkodása hozta meg az áttörést. Bécsben 1767-ben, Pesten pedig 1787-ben hozták létre az udvar szorgalmazására a „lóorvosi" iskolákat. GAÁL László 1966. 88-89. 9 Még a XVIII. század szinte egészében is csaknem kizárólag a népi állatorvoslás eszközeit tudták a gazdák igénybe venni. Erre vonakozóan igen figyelemre méltó összeállítás található RUSVAY Kálmán 1982. 511589.