Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

KŐHEGYI MIHÁLY Érsekcsanád rövid története a XVIII. század végéig

Miután Dózsa György hadait a temesi részeken szétverték, Bornemissza János a királyi seregek egy részével a Tisza-Duna közére jött át, s a szintén vele lévő Török Imre és Paksi Mihály nándorfehérvári bánokkal, valamint a szerb haddal Madarasnál táboroztak, majd „nagy dobjaveréssel" hazatértek.

55 A sok ezer katona bizonyára alaposan letarolta a környéket, a pusztítás nagyságát azonban források hiányában sajnos nem tudjuk nyomon követni. Dózsa seregeinek leverése után a nemesség által elszenvedett sérelmek kegyetlen megtorlására került sor. Kenderesi András Bács megyei földesúr például tüzes vassal keresztet süttetett jobbágyai homlokára, s úgy bélyegezte meg őket, mint a barmokat szokás.

56 Mindez már Mohács előestéjén történik. Az egyre fenyegetőbb török veszély elhárítására a sebtében hozott intézkedések nem elegendők. Tomory Pál kalocsai érsek erőfeszítései a király és a főnemesek nemtörődömségén sorra elakadnak.

57 1 521-ben az ország déli határait őrző - Hunyadi János világraszóló diadala óta szilárdan álló Nándorfehérvár - török kézre kerül. Az ország rohan a pusztulásba... Vidékünk a török korban Füsloszlopok a szemhatáron, egyre több, egyre közelebb, a támadók útját jelezve. Üszőkbe roskadó, tegnap még békés falvak az ország szívében, amely emberemlékezet óta nem látott külső ellenséget, és most a hódítók torkában találja magát. Száguldó portyák, meztelen, hajlott pengékkel, nyerítő lovak hátán bőbugyogós, vértől mámoros, marcona harcosok, az út szélén halottak, akikben megdermedt az utolsó mozdulat, s torkukra fagyott a jajkiáltás. Mocsarak, dunai árterek, telecskai erdők, rögtönzött szekértáborok védelmét kereső parasztság, amelyet saját urai kis ideje oly kegyetlenül eltiportak, az ország védelmében nem mertek fegyverbe hívni, majd elmenekülve sorsára hagytak. Mindig új hadak észak felé, vissza pedig sok ezernyi nép rabszíjra fűzve: férfiak, nők, gyermekek, útban távoli emberpiacok felé. Az üresen, lakatlanul maradt falvak némasága szörnyű kegyetlenkedésekről beszél. A megmenekültek könnyező szemmel néznek a füstfelhőre, amely falujuk fölött gomolyog az égre. A még élők gondolata messze száll. A férj elrablott asszonyára gondol, akinek útja többé haza nem vezet. A magára maradt özvegy zokogva néz a bizonytalan jövőbe, és napról-napra bánatosabban hordja végig tekintetét azon az úton, amelyen férjét fogságba hurcolták. Bánatos szülők őrjöngve szó 1 ítják-siratják elrablott gyermeküket, kivel lassan majd elfelejtetik anyanyelvét is, és nemsokára a török hadsereg bátor, fanatikus katonája: janicsár lesz belőle, ki majd kegyetlenül végigpusztít azon a földön, ahol egykor bölcsője ringott. A kései utókor előtt ilyen képek elevenednek fel, és nem túlzó képzeletből, ha a kortársak leveleit, szemtanúk elbeszéléseit, az egykorúak siralmas verseit olvassa abból az időből, amikor a török hódítás az országra zúdult. Az ifjú, gyenge akaratú Lajos a pártoskodásoktól zilált, belsőleg korhadt országot nem volt képes megvédeni. A mohácsi csatavesztés (1526) után dermedt csend üli meg a tájat és a szíveket, de van még valami halovány remény: hátha a végveszélyben összefognak a keresztény fejedelmek a török ellen, s egyesült erővel kiszorítják az országból. Katonai értelemben a mohácsi csatavesztés nem volt döntő jeGROSSCHMID Gábor, 1888. 55. IVÁNYI István, 1886-1892. I. 46. FRAKNÓI Vilmos, 1881.