Bács-Kiskun megye múltjából 16. (Kecskemét, 2000)

KEMÉNY JÁNOS Baja város katonai szerepe az 1848-1849-es szabadságharcban a közgyűlési és tanácsülési jegyzőkönyvek tükrében

Pál Antal főszolgabíró az 1849. június l-jén és 2-án tartott tanácsülésen arról kért tudó­sítást, mennyi gabonanemű van a városban, és ebből mennyi szükséges belső fogyasz­tasra. Ugyanezen a tanácsülésen olvasták fel FiaÜi István Tolna megyei teljhatalmú kormány­biztos levelét, amelyben azt kérte Bajától, hogy mivel az ellenség kivonult Tolnából, enge­délyezze a gabona oda történő szállítását. A városi tanács addig is, amíg a Bács megyei teljhatalmú kormánybiztos, Haczell Már­ton intézkedik, megengedte a heti vásárra hozott gabona Tolna megyébe szállítását. 140 Haczell Márton Bács megyei teljhatalmú kormánybiztos 521. számú rendelete az 1849. június 11-én tartott tanácsülés elé került. Ebben meghagyta a városi tanácsnak, hogy mivel az ellenséges császári és rác erő a Csajkás kerületből kitört, nemzetőreit és a népet tartsa készen, és az első felhívásra igyekezzen a haza megmentésében részt venni. 141 Haczell Márton kormánybiztos az 1849. június 15-i levelében a mozgó csapatban lévő és sorshúzás alá eső bajaiak felavatása, valamint azok Baja városának való betudása ügyé­ben rendelkezett. Az újoncok kiállítására vonatkozóan utasította a tanácsot, hogy a Köz­lönyben megjelent, erre a tárgyra vonatkozó hadügyminiszteri rendeletet tartsa szem előtt. 142 Ugyanezen a tanácsülésen Haczell Márton 531. számú levelét is felolvasták. Ebben ar­ról értesítette a városi tanácsot, hogy Boháry Ignác élelmezési biztos által Baján lefoglalt gabona esetleges megtartásáról jelentést tett a kormánynak, és az onnan kapott válaszról értesíteni fogja a tanácsot. 143 A következő napirendi pontként a bajai térparancsnokság 5/1849. számú hivatalos je­lentését olvasták fel a tanácsülésen. Büchtl Ferenc, Steinius János és Trommer Nándor századosok 1849. június 13-án megtagadták az eskü letételét a magyar alkotmányra, ezért további rendelkezésig a térparancsnokság törölte a nevüket a magyar katonatisztek sorá­ból. A jelentést a városi tanács továbbította Haczell Márton Bács megyei teljhatalmú kor­mánybiztosnak. 144 A bajai katonai térparancsnokságnak az álhíreket és a rácok betörését hidetők felelős­ségre vonására vonatkozó 11/1849. számú hivatalos megkeresését szintén az 1849. június 18-i tanácsülés tárgyalta. A városi tanács a megkeresésben foglaltakat meghirdetni rendelte, felhívta a lakossá­got, hogy az álhírek terjesztésétől óvakodjék, különben az ilyen személyeket felelősségre fogja vonatni, és a vétség fokozatához képest fogja büntettetni. 145 139 Uo. 168/1849. 140 Uo. 169/1849. 141 Uo. 209/1849. 142 Uo. 212/1849. 143 Uo. 213/1849. 144 Uo. 220/1849. 145 Uo. 234/1849.

Next

/
Oldalképek
Tartalom