Bács-Kiskun megye múltjából 15. (Kecskemét, 1999)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR A közigazgatás alakulása a mai Bács-Kiskun megye területén a polgári forradalom után

ságharc alatti "szolgálatait" meghálálni. Ez a tartomány a Szerb Vajdaság- és Temesi Bánság nevet kapta. Bács-Bodrog vármeggye területe még annyiban is változott, hogy a szabad királyi városokat, Zombort, Szabadkát és Újvidéket a vármegyéhez csatolták, és a hatalmas megyét közigazgatási szempontból ketté osztották. Az északi rész központja lett Zombor, a déli részé Újvidék, amelyhez hozzákapcsolták a már említett Szerem vármegye részét képező iloki és rumai járásokat is.

43 Külön is utalni kell arra, hogy a megye részéből a katonai határőrvidékhez csatolt ún. Csajkás kerület nem tartozott a Vajdasághoz. A Bach korszak második (1854. évi) közigazgatási reformja nem érintette BácsBodrog vármegye területét. 1860-ban viszont az októberi diploma értelmében megszűnt a Szerb Vajdaság- és Temesi Bánság, és annak területét visszacsatolták az anyaországhoz.

44 Nem került viszont vissza még ekkor sem az ún. Csajkás kerület, amely továbbra is a katonai határőrvidék része maradt. Az önkényuralmat megelőző állapotok visszaállítása természetesen azzal is együtt járt, hogy a régi járások is a korábbi formájukban működhettek. 1863-ban öt járást találunk a megyében: Alsó-, Felső-, Középső-, Telecskai- és a Tiszai járást.

45 Az erősen megcsonkolt Magyarország területén belül kialakított öt kormánykerület

46 egyikének Pest-Buda lett központja, amely az ország középső részén levő megyéket fogta össze. Ide tartozott Esztergom, Fejér, a korábbi Pest-Pilis-Solt, Heves, Szolnok, Borsod és Csongrád megye, valamint a Jászkunság.

47 Pest-Pilis-Solt megye területén számottevő változtatásokat hajtottak végre. A legfontosabb az volt, hogy az óriásira nőtt megyét két részre bontották. Az északi rész Pest-Pilis megye nevet kapta, melynek székhelye Pest-Buda lett, bár ezek a városok nem tartoztak a megye területéhez. A déli részből Pest-Solt megye néven 42 A nemzetisegek kivétel nélkül elégedetlenek voltak azzal, amit az udvartól kaptak. Egyben jelentős ellentétek keletkeztek pl. a horvátok és a szerbek között. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy sem a Vajdaságban, sem Erdélyben nem lehet a nemzetiségeket valamilyen formában szétválasztani. A Vajdaság és a Bánság területén is az új közigazgatás létrehozása nem csekély gondot jelentett Schwarzenbergnek, aki egy bizalmas levélben így nyilatkozott Haynaunak: "Az új koronatartomány, a Vajdaság és Bánát végre megszületett, megkereszteltetett és tiszta ruhát kapott. Egyelőre ez az alkotás bizony olyan váltott-gyerekfélének látszik, de idővel s egy párszor megverve majd szép és jólnevelt gyermekké válhatik." BERZEVICZY Gergely, 1922. I. 146. 43 Az újonnan megszervezett koronatartományon belül a tisztviselők túlnyomó része szerb lett, pedig számbeli arányuk ezt távolról sem indokolta. A vajdaság akkori 1426 ezer lakosából csak 292 ezer volt szerb. BERZEVICZY Gergely, 1922. I. 147. 44 Ugyanékor visszakerült Horvátországtól a Muraköz, de a Partium és Erdély továbbra is különálló maradt. Fiumét is meghagyták Horvát-Szlavonország kötelékében. Erdély csak az 1867. február 1 T-i királyi rendelet alapján egyesült újból Magyarországgal. Horvát-Szlavonország közjogi helyzetét az 1868: 30. tc. szabályozta. Ennek értelmében Fiume külön testet alkotva az anyaország része lett. 45 Magyarország helységnévtára, 1863. 13. 46 Pozsonyhoz tartozott a Kisalföld és a Felvidék nyugati része; Kassához Szepes és Gömör vármegyéktől a Máramarosig terjedő nagyobbrészt hegyvidék; Nagyvárad lelt központja a Tiszántúl nagyobb részének és Sopron a Dunántúl többségének. SASHEGYI Oszkár, 1965. 39-43. Ezen módosítások révén a vármegyék számát a korábbi 81-ről 5l-re, a városi törvényhatóságokét pedig 73-ról 25-re csökkentették. M AGY AR Y Zoltán, 1942. 295. 47 Az új megyei hatóságok és járási hivatalok az 1851. évben kezdték meg működésüket. Az átszervezések után a 45 megyében 265 járási hivatal kezdete el munkáját. A járásokra átlagosan 30 ezer főnyi lakos jutott, de az átlagtól számottevő eltérés volt az egyes területeken. SASHEGYI Oszkár, 1965. 43-45.