Bács-Kiskun megye múltjából 14. (Kecskemét, 1998)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Jelentősebb közigazgatási változások a mai Bács-Kiskun megye területén 1848-ig

többségükben szétszórtan kiépülő falvakat a központnak minősülő várispánságok fogták össze. A várispánság elsődlegesen katonai intézmény volt, amelynek kiszolgálására hozta létre az uralkodó a körülötte lévő várbirtokokat a rajta élő különféle szolganépekkel. Ez a szervezet azonban alkalmasnak bizonyult a vármegye igazgatási feladatainak az ellátására is, és ezért ennek keretében végezték a jogszolgáltatást és az adószedést is. A várispánság élén a király által megbízott, kinevezett ispán

12 állott. A királyi vármegyéknek

13 önálló tisztikara nem volt, hanem a szükséges feladatokat a várispánság vezetői látták el. Ez tehát azt jelentette, hogy ebben a szervezeti keretben nem különült el a király magántulajdonosi és az állami funkciója. Az uralkodó nevében fellépő ispán szedte be a szolganéptől a királynak mint földesúrnak járó terményeket és egyéb szolgáltatásokat, és ugyancsak az ispán gondoskodott közöttük az igazságszolgáltatásról, és ő hajtotta be az állami adókat, kényszerítette ki tőlük a katonáskodással kapcsolatos kötelezettségeket is. A megyék kezdeti formájára tehát a királyi birtokok meghatározó jellege és a királyi joghatóság érvényesülése a jellemző. Ezen kettős szorítás miatt a királyi vármegyék szolganépének mozgástere erősen leszűkült, a gazdasági és társadalmi változás, fejlődés lehetősége itt lényegesen kisebb lett mint az egyházi vagy magánföldesúri birtokokon, és éppen ezért ezek a keretek egy-két évszázad alatt a fejlődés gátjává váltak, felszámolásuk elkerülhetetlen lett. A királyi vármegyék létrejötte és az egyházi szervezet fejlődése között számottevő kapcsolat jött létre. Ezért a közigazgatás alakulásának felvázolása során ezt mellőzni nem lehet. A királyi vármegyerendszer mellett ennek a másik igen tartós intézményrendszernek a kiépítésében is meghatározó szerepet vállalt Szent István királyunk, hisz ő rakta le ennek az alapjait is. Mint tudjuk, uralkodása során nemcsak a tíz püspökséget (köztük az esztergomi és a kalocsai érsekséget) szervezte meg, hanem törvényeiben kötelezővé tette azt is, hogy minden tíz falu építsen egy-egy templomot. A korai egyházszervezet alakulását azért is ki kell e helyen emelnünk, mivel kétségtelen, hogy elég szoros kapcsolat állott fenn a fokozatosan kiépülő megyeszervezet és a püspökségek között. Az egyik figyelemre méltó 12 A megyéhez hasonlóan hosszú tudományos vita tárgya lett az ispán szó is. Egyesek szerint nem feltétlenül szláv eredetű, hanem lehet német, iráni vagy török eredetű is. A szláv eredeztetést (zsupán) részben a hangtani nehézségek kérdőjelezik meg, részben pedig a szó jelentése. A magyarban ugyanis nemzetségfő értelemben nem ismert ennek a szónak a használata, hanem egy területi egység vezetője, tisztségviselője volt az ispán. KRISTÓ Gyula, 1988. 47-50. 13 A magyarországi megyerendszer szláv eredetével szemben többen a frank eredetet hangsúlyozták. KRISTÓ Gyula (1988. 55-73.) kétséget kizárónak mondja, hogy Szent István a megyék kiépítése során nyugati mintákat vett alapul. De Németország csak a forma, a minta nyújtásában adott segítséget, a tartalom sajátosan magyar maradt, miként István király obulusai is belső szükségletből jöttek létre, törvényei is a magyar valósághoz alkalmazkodtak, és oklevelei is a magyar igényeknek megfelelően biztosították a jogi kereteket.