Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Tóth Ágnes LENGYEL MENEKÜLTEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT

Tóth Ágnes* LENGYEL MENEKÜLTEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN AII. VILÁGHÁBORÚ ALATT

1 A német hadsereg elől 1939 szeptember közepétől hátráló lengyel katonai egységek, valamint a hazájukat tömegesen elhagyni kényszerülő polgári lakosság a lengyel-román, illetve a magyar-lengyel határ felé menekült. A magyar-lengyel határon — mint köztudott — 1939. szeptember 10-én jelentek meg az első lengyel csoportok. A következő napokban érkező tízezreket látva a Teleki kormány szeptember 17-én megnyitotta a közös határt. A kormányt nehéz helyzetbe hozta a menekültek nagy száma, illetve az elhelyezésükkel kapcsolatban jelentkező több, párhuzamos, ám azonnali cselekvést igénylő feladat megoldása. Az anyagi feltételek biztosítása mellett gondoskodni kellett a polgári és katonai személyek külön történő elhelyezéséről, hisz a lengyel hadsereg tagjaira, a hadifoglyokra vonatkozó törvényeket kellett alkalmazni. A menekültek többsége katona volt, akikről a Honvédelmi Minisztérium XXI. osztálya gondoskodott. Biztosította lefegyverzésüket és a kijelölt táborokba irányította őket. Külön apparátust igényelt a lengyel polgári menekültügy megszervezése. A kormányzat — vélhetően a külpolitikai bonyodalmak, a német nyomás legalább kezdeti kivédése érdekében — a lengyel polgári menekültügyet szociális kérdésként kezelte. így a róluk való gondoskodást a Belügyminisztérium IX. — a szegényellátási és általános segélyezési (röviden szociális) — osztályának jogkörébe utalta. Feladata volt a menekültek nyilvántartásba vétele, táborokba rendezése és szociális ellátásuk megszervezése. Természetesen az adott körülmények között illuzórikus elképzelés volt a lengyel menekültügy pusztán szociális kérdésként történő kezelése, hisz * A szerző az 1992/1993-as akadómiai évben a Collegium Budapest ösztöndíjasa 1. Az elmúlt évtized történeti kutatásainak eredményeként a II. világháború alatti lengyelmagyar kapcsolatok történetének főbb folyamatai, a Magyarországra menekült lengyel menekültek elhelyezésének körülményei, a hivatalok és a lakosság cselekvő segítőkészségének megnyilvánulása nagyobbrészt ma már ismertek. Adós azonban a történetírásunk azokkal a regionális földogozásokkal, amelyektől az országos „kép" árnyalása, az egyes régiókban végbemenő konkrét történések föltárása várható. Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy a Duna-Tisza közén működő polgári lengyel menekülttáborok működését föltárjam. A katonai lengyel menekülttáborok életével—az iratanyag töredékessége miatt — csak érintőlegesen foglalkozom. Az általános részek megírásánál Laczkó András, Lagzi István, Kapronczay Károly, Godó Ágnes megjelent tanulmányaira támaszkodtam.