Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Péterné Fehér Mária AZ 1861. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐVÁLASZTÁS KECSKEMÉTEN

A bécsi kormányt az a politikai elképzelés vezette, hogy a felszabdalt Magyarország — ahol a részek között nincs szorosabb kapocs, mint Ausztriában az egyes koronatartományok között — idővel szervesen beépül majd az egységes Habsburg-birodalomba.

3 A politikai hatóságok tevékenységükben a hadseregre és a Magyarországon ekkor szervezett Csendőrségre támaszkodtak. 1850. júliusa — Haynau menesztése — után a katonai közigazgatási területeken polgári közigazgatást állítottak vissza, ezzel megszűnt a fegyveres terror, helyébe Bach konzervatív diktatúrája lépett. Az ideiglenes közigazgatási rendszer értelmében a korábbi Pest megyét kettéosztották Pest-Pilis és — Kecskemét székhellyel — Pest-Solt megyére. Magát a várost a kecskeméti járási szolgabírónak rendelték alá. Kecskeméten működött a megyei hatóság, de idehelyezték Pest-Solt megye törvényszékét, az adóhivatalt, a pénzügyőrséget, azonkívül a cs. kir. csendőrség egyik (6. ezredének 4.) szárnyparancsnokságát. Törvényhozásra, az állam, a megye költségvetésének meghatározására az abszolutizmus évtizede alatt nem volt lehetősége az országnak. Nemcsak az országgyűlést nem hívták össze, hanem a megyei és a községi önkormányzatokat is megsemmisítették. Betiltották a megyegyűléseket és a városi, községi képviselő testületeket. Ferenc József hatálytalanította az olmützi alkotmányt (1851. december 31.), nyílt önkényuralmat vezetett be, a magyarországi 1848-as törvények által kivívott polgári szabadságjogok közül csak a törvény előtti egyenlőséget és a jobbágyi függéstől való mentességet erősítette meg. Az ország közigazgatási szervezete a birodalomba való beolvasztást, a centralizációt szolgálta. Kecskemét város — csakúgy, mint az ország — elvesztette korábbi viszonylagos önállóságát, kiváltságait. A város ügyeit a megyefőnök által kinevezett tisztikar irányította, élén (1851-től) Hajagos Illés polgármesterrel. Az 1850-es évek elején a visszavonultság, a hallgatás volt a lakosság legjellemzőbb életformája. Az új hatalom minden rezdülését figyelte a magyarságnak. Kéthetente kértek hangulatjelentést, szigorú megfigyelés alatt tartották a forradalomban résztvett, de kegyelmet nyert személyeket (Kecskemét két 48-as országgyűlési képviselőjét: Karika Jánost és Simonyi Jánost). A forradalom és a levert szabadságharc eszméihez azonban sokan hűek maradtak. Rajongók, ábrándozok, végsőkig elkeseredettek, fanatikus módon várták a forradalmi emigránsok visszatérését, forradalomra emlékeztető tárgyakat, holmikat viseltek: láncokat, karpereceket, fekete kalapokat széles lelógó szalagokkal, amiknek jelentését csak a beavatottak tudták. (Ez utóbbit főleg azok a hivatalnokok viselték — egy szolgabírói jelentés szerint —, akik korábban honvédek voltak.) 3. SOMOGYI Éva id. mű 57. oldal