Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Iványosi-Szabó Tibor ADATOK A CIGÁNYOK KECSKEMÉTI TÖRTÉNETÉHEZ (1596-1850)

A helyi adókba beépülő állami követelések mellett hosszú időn át számottevő pénzbeli kötelezettséget jelentett számukra az un. domialis adó, amivel a város legjelentősebb földesurának, a Koháry családnak tartoztak. Ezt hosszú időn át minden bizonnyal a város bekapcsolása nélkül közvetlenül juttatták el a földesúrhoz. Erre utal Kis István vajda 1730-ból fennmaradt levele is, melyben kifejtette, hogy a földesúr kilenc kimustrált lovának az árát „együt az adóval alázatosan meghoztam." Csak a XVIII. század második felében változott e téren a szokás. Legalábbis erre utal egy 1760-ból fennmaradt tanácsi jegyzőkönyvi kivonat. „A cigányság, mely 12 forint dominális taxát fizetett méltóságos Koháry-háznak, mivel már város szolgálattyára mint a magyar lakosok applikáltattak, azért ennek utánna város cassájábul fog fizettetni."

3 A rendi állam a mezővárosi lakosságra is kivetett különféle szolgáltatásokat. Ezek közül a közmunkák voltak a legsérelmesebbek. Ugyancsak a források hézagossága okozhatja azt, hogy viszonylag késői időszaktól tudjuk nyomon követni a helyi cigányság ezirányú kötelezettségeinek alakulását. Nem valószínű, hogy a hódoltság évtizedeiben mentesülhettek ezektől. Egy 1728-ból származó kérelemben Vajas István vajda bizonygajta a tanácsnak: „Jól tudgya és láttya kegyelmetek és az mindennapi szemmel el látott dolgozásunk is bizonyittya, hogy mi szegény czigányok és Bis Ns Birák Uraimék párancsolattyokra mikor kivántatik elő állunk, arra az munkára tudni illik az kovátsolásra, minden haladék nélkül, meg mivelylyük azokat a munkákat, az mihez értünk". Nem is ebbéli kötelezettségeiket sérelmezik, hisz „dolgozunk ... az bis város szükségére mindannyiszor, valamennyiszer kívántatott", hanem azt nehezményezik: „Bizonyos határja penig kegyelemetektűi nem rendeltetett, hogy mennyit kellyen mi nekünk munkálkodnunk". Tehát részben közmunkakötelezettségeik szabályozását kérték, részben pedig azt szerették volna elérni, hogy ezirányú szolgáltatásaik egy részét tudja be a város adójukba.

31 Tekintettel arra, hogy érdemi szántófölddel nem rendelkeztek, igavonó jószáguk is viszonylag kevés volt, minden bizonnyal mentesültek a forsponttól, de a gyalogos szolgálatban részt vehettek. Nem nehezedhetett rájuk a többi lakoshoz hasonló mértékben a katonaság eltartásának a terhe sem. Ezt részben ugyancsak a szántók és legelők birtoklásának a hiánya okozta, amely lehetővé tette adófizető társaiknak a széna és a kenyér biztosítását a beszállásolt katonák számára, másrészt valószínűleg nem is rendelkeztek olyan és akkora lakással, istállóval, amely lehetővé tette volna a katonák és lovaik beszállásolását. Nem mentesültek viszont a közvetlen katonai szolgálattól. Legalábbis erre utal az 1838-as összeírás több kitétele: Boddi Márton 66 éves, egykor katona volt, nyomorult. Borbán János 70 éves „a hazát sokáig szolgálta", 30. XV. 9. 1760. május 17. 31. L. Függelék, ni. 2.