Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Bánkiné Molnár Erzsébet A JÁSZKUN KERÜLET KÖZIGAZGATÁSA 1849-1860

támogatásának megnyerésével érjék el Babarczynál a korábbi szabadsá­gok meghagyását. A küldöttek által előterjesztett határozati pontok Szentkirályi vélemé­nye szerint ugyan törvényesek, de a királyi biztos elé szabott politikai célokkal összeférhetetlenek voltak. Babarczy nem is bocsátkozott törvé­nyességi vitába, a küldöttségtől alkalmazkodást és meghódolást követelt. Ennek érdekében kész volt személyesen is megjelenni a kerületekben, ha biztonságát szavatolják. A kerületi tisztviselőkön kívül az egyes községek főbíráit és főjegyzőit valamint népszerűbb képviselőit is magához kívánta rendelni hódolati nyilatkozatra. A tárgyalások eredménye kompromisszu­mos megállapodás lett. Babarczy lemondott a kerületbeni megjelenésről, a községi vezetők egyenkénti meghódoltatásáról, de kijelentette: „0 mind addig míg a Kerület fegyver hatalmával meg nem hódoltatik, a Jászságot meghódoltnak tekinti," rendeleteinek nem teljesítése pedig felségsértés, melynek azonnali elfogatás a következménye. A kerületek kiküldöttei erre csupán hallgatással reagálhattak. Az irányítás mechanizmusa és az elöljáróság személyi állománya nem változott. A kerületek helységei továbbra is a „Jászkun Kerület főkapitá­nyától" megnevezés alatt kapták a katonai igazgatás utasításait és rende­leteit. A helységek viszont — hacsak nem álltak közvetlen katonai meg­szállás alatt — azok végrehajtását megtagadták, illetve a küldeményt fel sem bontották. 7 A császáriakhoz átállt Szentkirályit tehát nem tekintették főkapitány­nak. Az interregnum feloldására Nyári Pál, a Honvédelmi Bizottmány titkára Illésy Jánost — kormánybiztosi rangjának meghagyása mellett — március 26-án megbízta a főkapitányi teendők ellátásával. A megbízás után Illésy János körlevélben tudatta a kerületek helységeivel a Honvédel­mi Bizottmány március 26-i rendeletét: „miképp Szentkirályi Móricz főka­pitány Hertzeg Windischgraetz tábornagy úr hirdetményeinek s rendelete­inek köröztetése, s a császáriakkal szövetkezése végett a főkapitányi hivataltól elmozdíttatott." 8 Egyben utsította a főbírákat a rendelkezés kihirdetésére és a Szentkirályitól érkező iratok visszaküldésére. Alig tisz­tázódtak a hatalmi viszonyok, amikor április elején a Jászkun Kerület ismét a magyar hadsereg fennhatósága alá került. Április 23-án összeült a közgyűlés, itt a korábbi hármaskerületi elöljáróság lemondott. A lemondás okozója, Mocsy Ferenc jászkiséri bizottsági tag előterjesztése volt. Mocsy árulással és a császáriakhoz pártolással vádolta a tisztikart, mivel képvi­selőik egyezkedni próbáltak Szentkirályival, illetve a királyi kormánybiz­tos Babarczyval. A közgyűlés a körülményeket mérlegelve felmentést adott a vádak alól és felszólította a megvadultakat hivataluk folytatására. 9 7. Bács-Kiskun Megyei Levéltár [BKML.] Kiskunfélegyháza levéltára [Kf.] Protocollum politicum [Prot. Pol.] 1. jkv. 104. 8. BKML. Kf. Közgyűlési jegyzőkönyv [Kgy. jkv.] 1., 110. p. 9. SZML. JK. Kgy. jkv. 1849. ápr. 23. 62. kgy. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom