Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Iványosi-Szabó Tibor ADATOK A CIGÁNYOK KECSKEMÉTI TÖRTÉNETÉHEZ (1596-1850)

nem egységesen vetették ki az adót. A huszonötből húsz esetben négy tallért, egy esetben három és fél, ugyancsak egy esetben kettő és két esetben egy tallért, és egy alkalommal másfél tallért róttak ki. A másik adókönyv adatai alapján megállapítható, hogy a kivetett adó mértéke megegyezett a város törzsökös lakosságára kivett összeggel. A teljes családok esetében 4 tallér volt a minimális összeg ott is, és csak a töredékcsaládoknál, illetve az egyedül élőknél volt ennél kisebb. Az 1704. évre kivetett állami adó egyébként a korábbi éveknél lényegesen súlyosabb volt. Nyilván ezért is kényszerült a város arra, hogy minden elérhető lakosát igen szigorúan megadóztassa. A lajstrom egyébként nemcsak a kivetett összeg nagyságáról tanúskodik, hanem arról is, hogy ezt a lakosokon be is hajtották. A cigányok esetében is azt rögzítették minden esetben, hogy a kivetett összeg egészét le is tudták. A kiegyenlítés egy kivételtől eltekintve pénzben történt. Ványai Tamás a rá kivetett négy tallérból, ami 7,2 számítási forinttal volt egyenértékű, 2 forintot pénzben egyenlítette ki: „az többire dolgozott a város kocsiján és lovakat patkolt."

29 Utalnunk kell még arra is, hogy Radó Miklós vajda tisztsége után adómentes lett, ezért tőle a négy tallért nem szedték be. Azt tehát egyértelműen leszögezhetjük, hogy a helyi cigányság legkésőbb már a XVII. század végétől a rendszeres adófizetők közé tartozott. A szabadságharc utáni években követekezetesen nyilvántartásba vették a helyi cigányokat is. Az adókönyvekben elkülönített formában ugyan, de ismételten fellelhetők. 1717-ben 32 adózó cigány került be a lajstromba, de közülük Toté János mint vajda és Kocsonyi István mint bíró nem adózott. Akivetett összegek alapján azt mondhatjuk, hogy éppolyan adókulcs szerint terhelték meg őket mint a többi lakost. A legnagyobb összeget, 2 tallért és 3 garast Bogár Péter fizette. A legkisebb kivetett Összeg két garas volt. Tehát lényegesen kisebb rész jutott egy-egy adózóra mint a szabadságharc alatt. Az egyes években kivetett adó nagysága persze erősen változott, annak megfelelően, milyen összeget szavazott meg az országgyűlés, illetve mekkora rész jutott ebből a megyére és a városra. 1731-ben lényegesen megnőtt a behajtott adó. Többen is fizettek 5 tallért, és a legkisebb összeg is 4 garas volt. Adómentes ezúttal csak Bogár Miska bíró lett. Nem is lehet véletlen, hogy éppen ebből az évből maradt fenn egy kérelem, melyet a helyi cigányok vajdája nyújtott be a magisztrátusnak, és amelyben azt panaszolta: „nekünk is igen terhesnek látszik a mi adónknak felvetése", ezért kérte annak csökkentését. A XVIII. század békésebb évtizedeiben is viszonylag nagy maradt ugyan az állami teher, de a háborús évtizedekhez képest feltétlenül mérséklődött. 29. A tallért kétféle értelemben használták ezekben az évtizedekben. Ha vert ezüst éremre gondoltak, akkor jelezték, hogy a sok közül melyik az, hisz a különféle veretek értéke jelentősen eltért egymástél. Az adólajstromban számítási tallérról van szó, amelynek értéke 90 krajcár volt, és itt 180 dénár értékben használták. Bővebben: IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1985/a, illetve 1986.