Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Iványosi-Szabó Tibor ADATOK A CIGÁNYOK KECSKEMÉTI TÖRTÉNETÉHEZ (1596-1850)

Néhány évvel később, 1760-ban úgy látszik mégis történt változás a korábbi gyakorlathoz képest, hisz a magisztrátus újabb rendeletében nem a vajda, hanem egy tizedes feladatává teszi a különféle szolgáltatások szervezését a cigányok között. Nem lehetetlen, hogy a korábban is hasonló megoldást kívánt alkalmazni a magisztrátus. „Akkor közakaratból az is végeztetett, hogy egy tizedes választassák a cigányok közül, ki egyenesen főbíró úrtól függjön, kinek kötelessége lészen: levélhordásban, strázsák vezetésében, gyűjtésre és más, város szolgálattyában való kötelességre a czigányokat jó rendtartás szerint vezetni." 18 Tekintettel arra, hogy éppúgy tizedesről szól a rendelet mint a város többi tizede esetében, és a cigányok tizedese is közvetlenül a főbírótól függőt, úgy látszik a város az egységes közigazgatás érdekében kívánta a módosítást végrehajtani. Ez összhangan volt a Helytartótanács 1759. évi rendeletével, amely a cigányok letelepíté­sére és a letelepült életmód elsajátíttatására tett utasítást. 19 Mindezen újabb próbálkozás ellenére a szokásjog alapján a vajda ellát­ta közösségén belül hagyományos teendőit. Legalábbis erre utal a tanács újabb rendelete 1768-ban, amely szerint „A czigány vajdaság eltörölte­tik." 20 Azt mondhatjuk tehát, hogy a vajdák működése a hivatali korlátozó próbálkozások ellenére folyamatos lehetett, a helyi cigány közösség elsőd­legesen ezekre hallgatott. A vajda, avagy más néven öreg vajda mellett az 1757-es rendelet kis vajdáról is szól, akinek kötelessége az öreg vajda munkájának segítése, de egyben egyfajta ellenőrzést is végzett az öreg vajda pénzügyi munkájáról, amennyiben „... a jövedelmek az öreg vajdánál tartatnak, mindazáltal azoknak is a kis vajda tudója és számtartója le­gyen..." Miként a lakosság többi részénél, a cigányok között is működtek az esküdtek, akik egyfajta felügyeletet gyakorolhattak mindkét vajda felett: „...minden esztendő végén minden büntetésekrül és jövedelemekrül az czi­gány eskütteknek mind a két vajda számot adjon..." 21 A vajdák rendszerint éltek is a rájuk ruházott hatalommal, bár helyze­tük távolról sem volt irigylésre méltó, mivel a meghozott ítéletét gyakorta nem fogadták indulatok nélkül. Ilyen esetekben a megbízó, a városi ma­gisztrátus egyértelműen kiállt az általa hatalommal felruházott tisztségvi­selő mellett. „Hajdú czigányné Baktai házára menvén káromkodva, ottan rút alkalmatosságokat, szidalmakat elkövetvén, midőn Baktai István vaj­da, neki adott hatalom szerint meg akarta láncoltatni, Baktait nemcsak rútul káromolni, hanem agyba-főbe verni is merészelte, és a vajdának 18. XV. 9. 1760. április 24. 19. IV. 1504. b/ 76. 762. 1759. április 28. 20. ÍV. 1504. b/ 76. 765. 21. XV. 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom