Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)

Tanulmányok, feldolgozások - SZABÓ Attila: Kecskemét közmunkaterhei 1686-1848

„császár eö Fölsége" 33 ökrét hajtotta Budára, amelyből aztán négy elpusztult.) Nemcsak a seregek, hanem a földesurak is benyújtották igényeiket a robotra. Pl. 1690-ben a kecskemétiek „Kohári István Urunk eő Nagysága számára" Szécsénybe küldtek két szekeret hat-hat ökörrel „munkálódni". A Rákóczi-szabadságharc idején — elsősorban a hadszíntér gyors változása következtében — megnövekedett valamelyest a kecskeméti távolsági fuvarok céllálomásainak száma és a korábbi Buda centrikus­ság megszűnt. 1710-ben a legnagyobb arányú fuvar Pestre (28,9%) és Szegedre (23,1%) irányult. Jelentősebb szállítmányok indultak még Szolnokra (7,8%), Kőrösre (7%), Jászberénybe (3,8%) és Csongrádra (3,8%). A szállítások túlnyomó része Váctól Szegedig a Duna-Tisza közti területen tőrtént. Távolabbi vidékekre (Debrecen, Hollókő) csak néhány szállítmány indult. Az 1711 utáni időszakban — a szórványosan fellelt adatok szerint — a városi robotosok fuvarkötelezettségét a Szolnokról Pestre való só­és szénszállítás képezte. 87 1786-ban a kecskeméti forspont úticélok Nagykőrös, Izsák, Félegyháza, Gyón, Vadkert, Alpár, Űjszász, Dabas és Örkény voltak. 88 A fuvaroknál vegyesen fordultak elő ökrös szekerek és lovas ko­csik. A rakományokat (élelmiszereket, takarmányt, fát, lőport stb.) a korabeli útviszonyok miatt a nagyobb húzóerejű ökrök vontatta szeke­rekkel fuvarozták. Közelebbi (pl. Nagykőrös) úticél esetén általában négy ökröt, távolabbi fuvar, vagy nehezebb szállítmány alkalmával hat ökröt fogtak a szekér elé. 8 A személyszállítás lóvontatású kocsikkal történt. Egy kocsi elé három lovat számítottak, közelebbi cél esetén tartalékló nélkül, két lóval indultak, bár előfordult, hogy távolabbra is kétlovas kocsi ment. A távolsági fuvar minden időben a legterhesebb szolgálatnak szá­mított. A háborús viszonyok különösen veszélyeztették az élet- és vagyonbiztonságot. Sűrűn előfordult szekér, kocsi és igásállat pusztu­lása: Pl. 1683-ban Tóth Gergelynek „Volt egy lova az kuruczok alla oda is veszött". 1685. évi közmunka összeírásban szerepel az, hogy „Má­sodszor küldöttünk 118 szekér szenat abból 3 szekér el kalodot". 1686-ban Csertő János „volt Budára kocsijavai oda veszöt", Bodo 87. IV. 1504. 1. 1711-1848. 88. Ua. 1786. ápr. 24. 89. „Az Nemes Varmegye parancsé-lattyából az Diák után imponált 5 szekeret 4 ökrevei küldöttük vala Körösre. Onnét megh jővén ugyan az 5 szekeret 6 ökrével adtuk ki Nemzetes és Tekintetes Sótér Tamás óbester ur keze alá." IV. 1504. n. 1707.

Next

/
Oldalképek
Tartalom