Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - Egy mezőváros társadalmi és gazdasági tagolódása a XVIII. századi adóösszeírások tükrében - I. rész: 1707

még a házát is elpusztítjuk. . ."

8 Tehát az idegengyűlölet legcsekélyebb jele sem fedezhető fel a rendelet szövegében. A tősgyökeres polgárok érthetően rendelkeztek több olyan lehetőséggel, ami jövevényeket nem illetett meg. Egyik ilyen előny volt a kereskedés. „Akárminemű kereskedésben induljon meg a kecskeméti ember, az ki Kecskeméten lakik, s adót ad, szabad legyen annak mindennemű kereskedésbeli eszközökkel élni, azt a városba behozni, árulni és eladni, akár szűr, ködmen, dolmány, nadrág, süveg, saru, gyolcs, vászon az mivel életét keresheti, marhák és akármi névvel nevezhető jószágok, barmok és eszközök legyenek abból adóját, költségeit kiteremteni s az után élni." Ezen tevékenységükben a városban lakó különféle céhbeliek sem akadályozhatták őket.

9 A helyi gyakorlat szerint az egyik legfontosabb társadalmi válaszvonal a háztulajdon volt. Gazdának csak az számított, akinek volt háza. A XVII —XVIII. századi Kecskemét életéről, jogi gyakorlatáról rendkívül sokat elárul az alábbi feljegyzés, amit éppen ezért érdemes teljes terjedelmében idézni. „Az elmúlt felső napokban feles tatárok jővén városunkban, eloszlattak házanként és az mely házakban szállottanak telelni, azokból az gazdákat ki is küldöttek; hasonlóképpen lévén dolga Deák Pál atyánkfijának is, házára szállván az tatárok, abból ki kellett menni; akarván más házat venni, úgymint néha Kecskeméten lakos Tot Györgyét, az mely házban mostan szentkirályi Nagy István lakik, de ezen házat Csabani István nevű legény vette volt meg Tót Györgytől és az Nazur bek urunknak is [bejelentette?] minekelőtte megárulta volna az házat, Deák Pál atyánkfia élőnkbe szóllította Nagy Istvánt, megkérdezte előttünk, hogy vagyon e kedve házvételre avagy nincs; előttünk azt felelte Nagy István, ő jövevény lévén, örökös házat nem vehet, mert minthogy más jobbágya, az idő nyilván, őneki kelletik menni Szentkirályra. Minthogy Deák Pál urunk s atyánkfia örökös jobbágya a mi földesurunknak s az őnagysága fundusán vagyon, az házat a mi törvényünk Deák Pálnak ítélte, azért csak szabadosan árulja és vegye meg, és bele menvén lakjék benne mint örökében, az ház árát letévén."

10 Ez a tilalom a felszabadító háborúk idején minden bizonnyal enyhülhetett, hisz olyan széleskörű volt a mozgás, hogy annak ellenőrzése szinte lehetetlen volt. Újabb hátrányt jelentett a vidékiek számára az, hogy a város által a gazdák nagy hányada számára életfogytiglani használatra biztosított kertek, szőlő8 Hornyik János: Kecskemét város története oklevéltárral I—IV. Kecskemét, 1860—1866. II. köt. 497. old. 9 IV. 1504. a. Tanácsülési jegyzőkönyvek. Szilády Károly másolata az egykori jegyzőkönyvekből (1656 —1676) 49. old. 10 Uo. 49—50. old. 1664. január 3-án kelt határozat.