Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - III. rész: 1780

VI. Összegzés Annak a három adóösszeírásnak statisztikai feldolgozása és elemzése révén, amelyek ebbe a feldolgozásba bekerültek, lehetővé vált, hogy Kecskemét csaknem egész XVIII. századi gazdasági és társadalmi fejlődését áttekinthessük. A legelső, az 1707-es még közvetlenül kapcsolódott az előző háborúkkal, gyakori pusztításokkal terhes időszakhoz, amely a város több mint másfél évszázados életét jellemezte. Az 1757-es állapotok az új körülmények között elérhető csúcsot közelítették meg. A harmadik, az 1780-as már érzékelteti azokat a válságjelenségeket, amelyek a század végére egyre meghatározóbbak lettek, és a következő évtizedek, egy újabb fejlődési szakasz harcait, törekvéseit is megszabták. A Rákóczi-szabadságharcot követő időszak a Homokhátság és benne Kecskemét számára a gazdasági élet terén annyiban hoztak lényeges változást, hogy a termelés feltételei biztonságosabbakká váltak, a háborúk közvetlenül nem veszélyeztették ezt a vidéket. Egyébként a késői feudalizmus minden hátrányát, terhét felvonultatta ez a korszak. Az előrelépés a gazdaság egyes területein távolról sem volt egyöntetű és még kevésbé mondható, hogy a továbbfejlődés feltételei kialakultak volna. A növénytermesztésen belül kétségtelenül fellelhető komoly mennyiségi növekedés, a szántóföldek nagysága évtizedeken át folyamatosan gyarapodott, bár a 70-es években ez az ütem nemcsak lelassult, hanem úgy érzik, egy időre le is állt. A szőlő- és gyümölcstermesztés terén a mennyiségi gyarapodás hasonló ellentmondásos ütemet jelez. A szőlőtermesztés egészében és a borgazdálkodásban új eljárások nem fedezhetők fel, az előállított bor mennyisége az esetek nagy részében gyenge volt, az iránta való kereslet a helyi piacon kívül ekkor még nem jelentkezett. A szőlő- és a gabonatermés egyaránt a helyi igények kielégítését szolgálta, az országos, illetve a nemzetközi árucserébe nem, vagy csak minimális mértékben tudott a város ezen termékei révén bekapcsolódni. Sem az út- és szállítási viszonyok, sem a kereslet alakulása nem kedvezett ezen termények előállításának. Az állattartáson belül mindvégig az extenzív vonás volt a meghatározó. Az állatokat a természeti viszontagságtól érdemben alig tudták megvédeni, legfeljebb a téli takarmányok biztosításában történt előbbre lépés a korábbi századokhoz képest. Ennek ellenére a század derekáig igen nagy ívű mennyiségi gyarapodás ment végbe. A század utolsó harmadában ez az ütem nemcsak megtört, hanem a különféle járványok és betegségek miatt rendkívül nagyarányú állatpusztulás ment végbe mind a szarvasmarhák, mind a lovak, mind pedig a juhok állományában. Ez súlyos visszaesést eredményezett.