Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])
IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - III. rész: 1780
III. ÁLLATTARTÁS Sokak képzeletében máig az él, hogy extenzív nagyállattartás a hódoltság terméke, következménye volt, és a török kiűzése után hamarosan vissza is szorult. Valójában a mezőgazdasági tevékenységnek ez az ága, ez a formája még a XVIII. század második felében is az ország nagy részén, tehát nemcsak az Alföldön, elsőrangú jelentőséget kapott. 44 A Duna—Tisza közén a század második felében is még számottevő természetes legelő állott az állattartók rendelkezéseire. Kétségtelen, hogy a kun puszták betelepítésével párhuzamosan terjedt és fokozódott az állatok téli etetésével kapcsolatos gondoskodás, részben az istálózó állattartás is, de az állatok többségét még mindig a hagyományosnak mondható rideg körülmények között nevelték. Nem indokolatlan állítani, a nagyállattartás még tartotta a század második felében is a vezető szerepét. Részben az exportlehetőség inspirálta a tenyésztőket mégha az idegen kereskedők közbeékelődése miatt a haszon jelentős része a külföldiek zsebébe került is, részben a hazai húsellátás, nem csekély mértékben pedig az igavonók megfelelő számú biztosítása volt e gazdasági ágazat legfontosabb motiválója. A nagyállattartáson belül is kiemelkedő fontosságú volt a szarvasmarhatartás. Az állatokra differenciáltan kivetett adó révén az összeírás során igen jól tagolt számsorok álltak össze, amelyek segítségével az igavonók, a hústermelő és növendékállatok számáról és megoszlásáról egyaránt igen pontos képet lehet rekonstruálni. A jármos-ökrök nélkül a korabeli mezőgazdaság aligha képzelhető el. A szántás és a terményszállítás során nélkülözhetetlenek voltak. Energiájuk nélkül csaknem megoldhatatlan feladatok elé került volna a nem túlságosan nagyarányú kereskedelem is. A mezőváros lakosságának változatlanul erőteljes növekedése alapján azt sejthetnénk, hogy ezeknek a legfontosabb igavonóknak a száma is közel hasonló tendenciát mutat. A XVIII. századi magyar mezőgazdaság fejlődésén belül meghatározó periódusok, fellendülések és hanyatlások méréséhez az igaerő számszerű alakulása is egyik fontos mutató lehet. A feudalizmuson belül egyre fokozódó válság egy tünetének foghatjuk fel, hogy az országnak ezen a táján, a minden bizonnyal más régiókon belül is nemcsak lelassult a korábbi fejlődés üteme, hanem bizonyos visszaesések is jelentkeznek. Mindenképpen figyelemfelkeltő, hogy az 1757-ben nyilvántartásba vett 4760 db igásökörrel szemben 1780-ban csak 4416 található. Ez több mint 7%-os visszaesést jelent. (L. VIII. táblázat.) E mögött a megállapítás mögött a változások sora húzódik meg. Az egyik 44 Wellmann: Magyar mezőgazdaság ... 156. old.
