Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

MOLNÁR Attiláné: A paraszti vagyon összetételének alakulása Kecskeméten 1655—1769-ig a végrendeletek alapján

céljával ide menekülők nagyobb része ebbe a rétegbe tartozott, és a távolmaradt rokonok helyett, kikről keveset vagy semmit sem tudhattak, csekélyke értékeiket valamelyik egyházra hagyták. Nem véletlen, hogy a vagyonosabb családok esetében lényegesen ritkábban került hasonló végzésre sor. Az 1711—1745 közötti évtizedek arányai valamelyest még kedvezőtlenebbek a paraszti vagyon átörökítését tekintve. Itt viszont feltétlenül fel kell hívni a figyelmet arra, hogy minden bizonnyal nem valamilyen kialakult korábbi szokás elmélyüléséről van szó, hanem az 1739 körüli nagy pestisjárvány hatása érvényesült. A végrendeletek aránylag nagy hányada készült ekkor, és a járvány miatt sok család maradéktalanul kipusztult. Az arányok kialakulásához ennek és a következő néhány esztendőnek a gyakorlata erőteljesen hozzájárult minden rétegen belül. A háborúk és az elemi csapások kedvezőtlen hatása 1745 után már mérsékeltebben érvényesült. Ennek lehet következménye, hogy a törpebirtokosok között is alig több mint 10% hagyta figyelmen kívül a rokonságot. A kisbirtokosok csaknem kivétel nélkül hagytak értékeket rokonságukra, és a vagyonosok között is csak elvétve akad olyan végrendelkező, aki az örökösök között családtagot nem jelölt meg. Az egyházak lelki-szellemi befolyása a feudális társadalmon belül közismert. A katasztrófák és családi tragédiák alkalmával vigaszt nyújtó szervezet ezekben az évtizedekben rendkívül nagy feladathoz és befolyáshoz jutott. A temetkezés, a gyászszertartás elvégeztetésére, oltárok, egyházi intézmények számára kisebb-nagyobb pénzösszeg juttatása ezért volt hosszú időn át csaknem általános. Az apokalipszis egyik lovasa a háború, főként 1711 előtt szedte áldozatait, a másik lovas a pestis, kisebb-nagyobb megszakításokkal lényegében csaknem az egész időszak alatt. Több mint figyelemre méltó, hogy a katasztrófáktól kevésbé sújtott utolsó évtizedeken belül mennyire lecsökkent minden társadalmi rétegen belül kizárólag az egyházakra, illetve az egyházakra is hagyatkozó végrendelkezők száma: 1745 után feleannyi esetben sem lelhetők fel az egyházak a végrendeletekben mint a korábbi évtizedekben. Erre a tényre annál inkább fel kell figyelnünk, mivel a XVIII. században felerősödő új vallásos hullámmal, a Mária-kultusz terjedésére is gondolnunk kell. Az ez irányú végrendelkezők számának látványos visszaesése több mint elgondolkodtató. Az okok minden bizonnyal túlmutatnak a helyi kereteken, és csak egy szélesebb körű vizsgálat adhat rá érdemben választ. Az egyházaknak örökül hagyott anyagiak az esetek nagy hányadában viszonylag szerény értékekre vonatkoztak. Legtöbbször elég kis összegű pénzt vagy egy-egy élő állatot jelentettek. így a paraszti vagyon egésze jelentős mértékben az évtizedek során nem csökkent. Ki kell emelnünk azt a tényt is, hogy a legfontosabb termelőeszköz, a legelő és a szántóföld