Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - II. rész: 1757

egyre nagyobb részét törték fel szántónak, így csak a nagyobb távolságokban lévő puszták nyújtottak lehetőséget a rideg szarvasmarha tartásához, ami csak a tőkeerős nagygazdák számára volt igazán elérhető, gazdaságos. Külön is tanulságos áttekinteni, milyen mértékű volt a nagygazdák között a szarvasmarhatartás. (L. XII. táblázat.) Az első megfigyelés mindenképpen az lehet, hogy több mint egy tucat igen gazdag háztartáson belül egyáltalán nem volt szarvasmarha fellelhető az adóalapok között az igavonó ökröktől eltekintve. Ugyancsak feltűnő, hogy a 12 leggazdagabb nemes közül 4 nem adózott semmiféle szarvasmarha után. Igaz viszont, hogy ezek kivétel nélkül jelentős vagy nagyszámú juhot tenyésztettek A dúsgazdag Deák Mihálynál nem írtak össze tehenet vagy egyéb barmot sem, de 876 juh után adózott.

36 Az idősebb Szentkirályi Pálnak sem volt szarvasmarhája, de volt 696 juha.

37 A többinek kisebb volt ugyan az állománya, de ezek a gazdák a tejterméket részben a juhászatuk révén biztosították a háztartásuk számára, részben pedig a mezőváros ez irányú belső piacát erősítették. Ez a néhány adat is érzékelteti, hogy a vagyonszerzésnek és a paraszti vagyon növelésének ezekben az évtizedekben több más forrása is megnyílt. A táblázat adatsora azt mutatja, hogy a nagygazdák közül minden negyediknél vagy nem találtak szarvasmarhát, vagy csak csekély számban. Tehát azt mondhatjuk, hogy e háztartások közel felénél távolról sem ez volt az igazán meghatározó foglalkozási ág. Az viszont kétségtelen, hogy még mindig közel másfélszáz gazda számára jelentett igen biztonságos és jelentős hasznot hozó tevékenységet a szarvasmarhák ridegtenyésztése, hagyományos formában történő felhizlalásuk és értékesítésük. Tehát megfogalmazhatjuk, hogy a XVIII. század derekán a nagy állattartás ezen ágának is még mindig komoly tartalékai és lehetőségei voltak a Homokhátságon. Utaltunk már arra, hogy a XVIII. század közepén még közel olyan lehetőségek maradtak fenn a rideg állattartás számára, mint a hódoltság korában is voltak. Tekintettel arra, hogy azokból az évtizedekből csak az adóalapként jelentkező vadszám nagyságából

38 következtethetünk egy-egy gazda jószágállományára, de a lovak, tehenek, göbölyök, juhok stb. számát konkréten nem rögzítették, érdemes utalni itt arra, milyen nagyságrendűek voltak a legjelentősebb gulyák a XVIII. század derekán.

39 Ezek a számok mindenkép36 II. tized, 2. 37 V. tized, 138. 38 Ezt a sajátos adóalapot főként a XVII. századi adóösszeírásokban lelhetjük fel. Részben az élő állatok, részben a készpénz nagysága alapján állapították meg a vadszám, vagy más néven marhaszám nagyságát. Részletesebben 1.: Iványosi-Szabó Tibor: Három katonai összeírás a Rákóczi-szabadságharcból. In: Bács-Kiskun megye múltjából II. 297. old. 39 A nagykőrösi 1689-es összeírás sem lehet igazán e tekintetben mérvadó, mivel egyrészt ott mindig is kisebb volt a jószágállomány, másrészt, mivel a török kiűzésére irányuló harcok során rendkívüli módon lecsökkent a háromvárosban az állatok száma. L. Iványosi-Szabó Tibor: Nagykőrös népe és gazdálkodása az 1689-es nyilvántartások alapján. In: Bács-Kiskun megye múltjából VII., 464—469. old.