Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - II. rész: 1757

hogy a jármos ökörrel nem rendelkező gazdálkodók aránya számottevően megnőtt (38,3-ről 50,6 %-ra). Igen jelentősen csökkent az 1-2 ökröt tartók száma (39,6-ről 24,5 %-ra), ami azt jelenti, hogy a valamilyen féle gazdálkodást űzők között erőteljesen megcsappant azok aránya, akik saját igával meg tudták valamilyen szinten művelni szántójukat. Sokatmondó, hogy még a 3-6 ökröt tartók aránya is csökkent valamelyest (20,6-ről 18,9 %-ra). Meglepően megnőtt viszont a 7-10 jármos ökör után adózók száma. Míg 1707-ben összesen csak 10 olyan gazda akadt (1,6 %), akinek 7-nél több ökre volt, most ezek száma 144-re (6 %) ugrott. Tehát egyfajta koncentrálódási folyamat feltétlenül kitapintható, de a mennyiségi növekedés tényéről ez nem vonhatja el a figyelmünket. Különösen érzékeltetik ezt a VI. táblázat adatai. A törpegazdák több mint háromnegyede egyáltalán nem rendelkezett ilyen igavonóval. A 328 szerencsésebb társuk is átlagosan csak két ökröt tartott. Lényegesen előnyösebb volt a kisgazdák helyzete, akik közül csak 30%-nyi nem használhatta saját ökreit a szántás során, és közel 27%-uk háromnál több ökröt fogott, hajtott igába. Közöttük az ökrös gazdákra jutó átlag: 2,8%. Érthetően még lényegesen kedvezőbb a középgazdák ez irányú ellátottsága. Csupán 20 gazdaság nélkülözte vagy talán éppen mellőzte ezeket a jószágokat (7,6%). Ugyancsak minimális az egy-két ökörrel rendelkezők aránya: 11,4%. Aránytalanul nagy többségük három vagy annál több ökröt fogott igába. Ennél a rétegnél azokra a gazdákra, akik nem kizárólag lóvontatásra rendezkedtek be, átlagosan öt ökör jutott. Ez az arány, ez az igaerő, feltétlenül nagyságrendben különbözik a kisgazdák kezén levőktől. Ugyancsak nagyságrendi különbség érződik az újabb vagyoni réteg esetében az előzőhöz képest. A nagygazdák között csupán 7 nem tartott ökröt (3%), ami valóban elenyésző szám. Közülük egy-két ökörrel senki sem bajlódott. Ez a réteg birtokolta ennek az energiaforrásnak 37,6%-át. A nagygazdák 56,2%-a hét vagy annál több ökröt tartott. Közöttük egy-egy ökrös gazdára átlagosan négy pár igás állat jutott. Ezen igavonóknak a közép- és a gazdag parasztság kezén történő koncentrálódása lehetett egyik alapja azoknak a rendkívüli előnyöknek, amit e két réteg a növénytermesztésben élvezett. A gabonatermesztés tetemes hasznát ezek az igavonók alapozták meg. Más szóval fogalmazhatunk úgy is, hogy ezek birtoklása a vagyonszerzés, a rétegképzés egyik fő eszköze lett a XVIII. század első felében. Ily módon a paraszti vagyonon belül súlyuk, szerepük jelentősen módosult, a korábbi századokhoz viszonyítva erőteljesen nőtt. A kocsis lovak gazdasági szerepe az előző századok során is igen jelentős volt. Az árucsere és a közlekedés fejlődése során fontosságuk még tovább nőtt. Fokozta ezt a negyvenes évek csaknem egészét kitöltő háborús konjunktúra is. Kétségtelen, hogy az ökrök mellet az igás lovak száma határozta