Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - II. rész: 1757

meg a növénytermesztésen és az áruszállításon belül a gazdák tényleges lehetőségeit, termelési képességeik határait. Tekintettel arra, hogy a közmunkák végzésénél is meghatározó volt a rendelkezésre álló igaerő, ennek pontos felmérését talán fokozottabb figyelem kísérte, mint a termékmennyiség stb. rögzítését. Mivel az 1707-es összeírásnál e tekintetben eltérő gyakorlat érvényesült, nem lehet olyan egyszerű formában elvégezni az összehasonlítást, mint az ökrök esetében. Igaz ugyan, hogy a „hámos lovak" rovatfelírás gyakorlatilag ugyanazt a fogalmat takarja, mint a „kocsis lovak", a többi ide vonatkozó rovatfelirat és a számsorok jogos kételyeket ébreszthetnek bennünk. A század elején elkészített összeírás nem tartalmazza a „méneses lovak" rovatát, hanem csak a különféle korú csikókét. így joggal tételezhetjük fel, hogy a hámos lovakkal együtt vették nyilvántartásba az egész tenyészérett állományt. Ez az adatfelvétel minden bizonnyal csak a nagygazdák esetében eredményezett érdemi deformálódási, és a többi rétegnél csak minimális eltérést. Ezt látszik megerősíteni részben a csikók számának alakulása 1707ben, főként pedig az 1757-es adatok. A ménesekben történő lótenyésztés a korábbi évtizedekben is elsődlegesen a cívisgazdák számára vált lehetővé. Tekintettel az eltérő terminológiára, az összehasonlítás csak a teljesió állomány együttes figyelembevételével történhet meg. Tehát mind az 1707-es, mint az 1757-es összeírás valamennyi, a lovakra vonatkozó adatát együttesen kezeljük, és így végzünk el néhány összehasonlítást. (L. a VII. és a VIII. táblázat.) A század elején a város gazdáinak lóállománya a csikókkal együtt 1257 db volt. A kocsis és a méneses lovak száma együtt 1757-ben 4239-re emelkedett. A számszerű növekedés feltétlenül figyelemre méltó, hisz közel 3,4-szeresére nőtt az állomány, ami a fél évszázados időkeretet tekintve nem csekély. Igen érdekes, hogy az egyes vagyoni rétegek tulajdonában lévő lovak számának növekedési aránya közel azonos. A törpegazdák és a kisgazdák lovainak száma egyaránt 3,3-szeresére emelkedett. A középgazdák állománygyarapodása mutat igazán jelentős eltérést: csak 2,9-szeresre nőtt. A nagygazdák állománya viszont három és félszerese lett a korábbinak. Bár ezen szorzószámok változása, illetve változatlansága önmagában is sejtet egy-egy fejlődési tendenciát, az egyöntetűség érdekében utalnunk kell arra is, hogy az egyes rétegek aránya mennyiben módosult a város egész lakosságához, illetve az összes háztartáshoz viszonyítva. A törpegazdák aránya 44,9%-ról 47%-ra emelkedett. Tehát a látszólagos változatlanság mögött minimális csökkenés húzódik meg. Ezt érzékelteti az egyes háztartásokra jutó átlagnak 0,5-ről 0,3-ra történő zsugorodása is. A kisgazdák aránya a korábbi 28,2-ről 18%-ra csökkent. Az egyes háztartásokra jutó átlag egy egészről mindössze 1,l-re nőtt. Rendkívül érdekessé