Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)
KEMÉNY János—PINTÉR Ilona: A közművelődés Kecskeméten a dualizmus korában
intézmény célja. Szemléletes és érdekes összeállításánál fogva kiváló pedagógiai eszköz a műveltséggel nem bíró alsóbb néposztály tanítására." 248 A város országgyűlési képviselőjének elnökletével ült össze az előkészítő bizottság, amely úgy foglalt állást, hogy a város szellemi fejlődéséhez szükség van az intézményre. 249 Az Universum színház felállítása azonban csak terv maradt, bár az elgondolás egy évtized múlva, a korábbinál szerényebb méretekben ugyan, de megvalósult. 1910-től ugyanis, amikor az Urania vidéki fiókok létesítését határozta el, 250 a kecskeméti mozi mint Urania-fiók is működött. 251 Az Universum felállítása kapcsán tervezett állandó moziépület sem valósult meg még jó ideig. Nyaranként a vendéglőkben tartották az előadásaikat az alkalmi vetítők, 252 néha, kivételes alkalmakkor a színházépületben. 253 Az állandó mozi ügyét 1908-ban Dékány Gyula kereskedő vetette fel ismét, amikor egy állandó, mozgófényképes színház alakítását kérvényezte. A tanács megadta az engedélyt. A Dékány-féle mozi, amely a Fortuna, majd az Urania nevet viselte, a Rákóczi úton működött. A vetítésre a színházi idény szünetére, április 20-tól október 1-jéig kapott engedélyt. 254 Az engedély szerint hétköznapokon 3, vasár- és ünnepnapokon pedig 4 előadásnál többet nem tarthatott a tulajdonos, ezek között heti egy alkalommal az Urania programjából vett ismeretterjesztő műsort kellett vetítenie. 255 A Dékány-féle mozil908 áprilisában nyílt meg. 256 1910-ben fennakadást jelentett a működésében, hogy a rendőrség tűzveszélyesnek nyilvánította a vetítősátort, és megtagadta az engedély kiadását. 257 Ez azonban csak átmeneti zavart jelentett, mert júniusban már folyt a vetítés. 258 Mozija tehát 1908-tól volt a városnak, moziépülete azonban még jó ideig nem. A Dékány-féle mozi sátorban üzemelt. 259 Ez a nyári vetítésekhez megfelelt, de a tulajdonos már 1910-ben foglalkozott egy télen is működtethető helyiségbe való átköltözés lehetőségével. Ez év őszén Dékány engedélyt kért a várostól téli előadások tartására. Az engedélyt csak ismeretterjesztő filmek vetítésére kérte abból a meggondolásból, hogy ez nem jelenthet kon248 Kecskeméti Lapok 1900. március 18. 3—4. 1. 249 Kecskemét 1900. március 11.3.1. 250 Ua. 1910. március 20. 3. 1. 251 Ua. 1910. július 31. 3. 1. 252 Ua. 1901. április 7. 5. 1., 1902. szeptember 21. 3. 1. stb. 253 Ua. 1901. június 23. 2. 1. 254 Ua. 1908. február 16. 3. 1. és 1910. június 12. 3. 1. 255 Ua. 1908. március 22. 4. 1. 256 Ua. 1908. április 26. 3. 1. 257 Ua. 1910. április 24. 3. 1. 258 Ua.^1910. június 12. 3. 1. 259 Magyar Alföld 1912. május 5. 2—3. 1. /