Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)
Pénzforgalom és pénzértékek Kecskeméten 1662—1711
rézpénzt átvenni. 1707 augusztus 3-án pedig kész „nyolcadfélszáz forintig réz pénzül" a hátralék törlesztéséhez hozzájárulni. 170 A kecskemétiek kevésbé szerencsések. 1706-ban a következőket kénytelenek rögzíteni: „Az árendát veres pénzül fel nem vévén, a fejért pedig drágán váltva, extendalva volt az arenda summája 547 tallér, 2 garas." 171 Alakossággal való közvetlenebb kapcsolata miatt merőben más volt a helyi egyházi szervezetek eljárása. Tekintettel arra, hogy különféle alamizsnákból, egyházi „szolgáltatások" pontosan ritkán rögzített díjából tartották fenn magukat, az önkéntes adományokat akkor is el kellett fogadniuk, ha a kevésbé értékelt pénznemben adták azt. Tekintettel arra, hogy igen kevés hasonló adat maradt fenn, érdemes ezúttal is bővebben idézni, annál inkább, mert így érezhető, a pénzek milyen sokfélesége kerül az egyház gondnokának néhány oldalas feljegyzéseibe is. 1706: „Gyütt kezünkbe harangozásért 4 libertás . . . Ugyan harangozásért libertás 4 . . . Ugyancsak adtak 4 libertást . . . Bárányi Márton hajdú harangozásért hagyott libertást 4 . . . Sánta Catátul harangozásért attak 2 máriásokat . . . Egy katonátul harangozásért lib. 3 . . . SZÍVÓS János harangozásrét adott máriás garast, kilencet . . . Kis János alamizsnát adott tall. 3 veresét . . . Tamás Mihály adott harangozásért kongót 4 . . . Herceg Jánosné . . . temetésért adott forintot ötöt, kongót . . . Bakonyi György alamizsnája tall. 21 veres . . . Csaba István a harangozásért adott tall. 3 fejér . . . Herceg István alamizsnát adott tall. 3, veres, máriás garas 3 . . ." Az ugyancsak 1706-ból származó kiadások rögzítése között található néhány feljegyzés, amely azt érzékelteti, hogy a rézpénzt ekkor még különféle cikkek esetében elfogadták: „Kenyeret vettem, 2 libertás . . . húsra 1 libertás. . . pálinka 1 libertás . . . borsra 1 tennégy (pénzes) . . . hal ára 5 libertás ..." A munkadíj és a természetben történő juttatás céljára is többször fel tudták használni a rézpénzt: Turiculomra . . . csináltatására 14 libertás, ezüst pénz 2 nemöt... Az mestörnek atam 18 libertást . . . hozattam 4 libertás ára bort. Dalos Máté kovács mester uramnak hozattam 10 libertás ára bort. . ." Kecskeméti feljegyzéseinkben egyedülálló eset, hogy ingatlanért az egyház rézpénzt fogadott el: „Szőlő ára jött kezemben, mely szőlő volt Hajagos Istváné : fejér pénz nolitván ( ?) tallérok, melyek között voltának 12 aranyak, ugyan veres pénz husz tallér." Egy-egy sokatmondó kölcsönügyletről is maradt fenn feljegyzés: „Verös pénzt is adtunk ugyan egyházfia uramnak másfélszáz tallérokat . . . Tiszte170. PmL V. 210. zárt levéltár. A váci egyház aktái. Jelzet nélkü 171. Szik 1705.