Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - BÁRTH JÁNOS—BÁRTHNÉ BERHIDAI ÁGNES Fejezetek a kalocsai tanítóképző történetéből

Fejezetek a kalocsai tanítóképző történetéből BÁRTH JÁNOS—BÁRTHNÉ BERHIDAI ÁGNES 1. Kalocsa nevezetes iskolái a XIX. század második felében 1848 után Kalocsa gazdasági és társadalmi fejlődésének üteme messze elmaradt a magyar kapitalizmus fejlődésének országos színvonalától. A vasúti fővonal, a hosszú parlamenti harcok ellenére, elkerülte a várost. A Kiskőrös felé haladó szárnyvonal is csak 1882-ben épült meg. A vasúti fővonal távolba kerülése, valamint az érsekség gazdasági, politikai és közéleti egyeduralma akadályozta az ipar fejlődését. Ipar nélkül viszont nem indulhatott meg jelentősebb gazdasági és társadalmi átalakulás. Kalocsa szunnyadó kisvárosként éldegélt a Duna menti árvíz járta tájon. Különös vonása Kalocsa történetének, hogy e gazdasági szempontból stagnáló város a magyar művelődés egyik fellegvára lett. Erdei Ferenc már utalt rá, hogy Kalocsa ,,az egyház telepítő erőinek" köszönheti létét.

1 Vagyis nevezetes műemlék főterének építészeti képét nem a város önereje teremtette meg, hanem Magyarország második egyházi főméltóságának igénye és anyagi adottsága. Ugyanezt elmondhatjuk az iskolákról is. Ezeket a nagy hírre szert tett, magas színvonalon oktató és nevelő intézményeket nem a mezővárosi közösség önereje valósította meg, mint az alföldi mezővárosok legtöbbjében, hanem néhány érsek kultúraszeretete, jóakarata és pénze. Kalocsa művelődéstörténetének és a magyar művelődéstörténetnek egyaránt nagy nyeresége, hogy az újkori kalocsai érsekek sorában akadtak olyanok, akik főpapi jövedelmük jelentős részét arra fordították, hogy a gazdaságilag fejletlen székvárosukban iskolákat alapítsanak és fejlesszenek. A XIX. század második felében Kalocsa legnevezetesebb iskolái: a jezsuita gimnázium, a nagy szeminárium, a zárdaiskolák, valamint 1856-tól a tanítóképző. 1 ERDEI Ferenc 1974. 1974.