Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)

KÖZEGÉSZSÉGÜGY - ILLYÉS BÁLINT—JAKAB LÁSZLÓ Kunszentmiklós egészségügye a XVIII—XIX. században

den Typhus der in Jahre 1809/10 in Preszburg herrschte . . . (Észrevételek a fertőző tífuszról, mely 1809/10-ben uralkodott Pozsonyban . . .)" c. szakmunkája, melyet Kálosi Márk seborvosunk adományozott iskolánknak. Mint összesítő táblázatunkból kiderül : a múlt század második felében már nem jelentett nagyobb veszedelmet a kiütéses tífusz Kunszentmiklóson. Lépfene (pokolvar, anthrax) Elöljáróban annyit, hogy régen a lépfenés karbunkulust, valamint a takonykóros csomót egyaránt anthrax néven emlegették (Magyary-Kossa). Fölöttébb elgondolkodtató, hogy csak 1884-ben találtuk meg az első kunszentmiklósi hatósági följegyzést állati lépfenéről, nagyon egyszerű azonban a magyarázat: míg 1832-ben két ,,Diplomaticus Veterinarius (lógyógyász)" működik városunkban, 1884-ben csak egy, de ez már hivatásos állatorvos. Végeredményben így sem egészen világos a kérdés, mivel szinte állandóan szerepel emberi halálokaink között a lépfene. Jellemzően kiskunsági foglalkozási veszélyeztetettség előidézője volt, mivel főként állattartásból élt lakosságunk a múltban, aztán meg a hiányos kórtani ismeretek miatt bizony sokszor volt kénytelen pusztán adminisztrációs intékedéseket hozni tanácsunk.

61 A lépfene a hasított körmű állatok járványos megbetegedése, súlyosan veszélyezteti mégis az embert a bacilus spóráját tartalmazó bőrök, gyapjú útján. Különösen veszedelmes az elhullott állat bőrének lenyúzása, (emberről emberre ritkábban terjed).

62 Mivel rideg állatainkat a pusztákon — Orgoványon, Szánkon — legeltették, csak bőrével számoltak az elhullott állatnak, s nyúzásakor könnyen fertőződtek a kórokozókat bőven tartalmazó, véres folyadékot szivárogtató lépfenekarbunkulustól. Összesen 208 lépfenés elhalálozást találtunk anyakönyveinkben: 1830— 31-ben volt 25, 1834—35-ben 24, 1845—46-ban 27, 1849—50-ben 30, 1871 — 73-ban pedig 12, s a magas emberhalálozásból egyúttal következtethetünk barmaink súlyos fertőzöttségére a megjelölt évpárokban. 61 1807: „Barom veszedelem vagyon... Barom szaggatásra (ti. szétválasztásra) lemennyenek" Szánkra a tulajdonosok. Mikor már fele beteg volt a csordának, átverték a járóképes barmot az itthoni legelőkre elkülönítés céljából (1812),és nem engedtek idegen jószágot fölhajtani vásárainkra. Megelőzésképp Pestről hozattak „clor calit (ti. káliumkloridot)", oldatával kimosták a vályút, s a „takarmánt is meg kellett ennek vizével himlőlni (ti. hinteni)". 62. HETÉNYI Géza: Részletes belgyógyászat. 3. kiad. Bpest, 1958. 742. 1.