Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)
INTÉZETTÖRTÉNET - NAGY GYÖRGY A kecskeméti Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet története 1928—1951
A megnyitó ünnepségre 1938. febr. 16-án került sor. Az ünnepségen megjelent és beszédet mondott Dr. Johan Béla államtitkár. Kíséretében volt Dr. Tomcsik József az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója, Dr. Petrányi Győző közegészségügyi felügyelő és Dr. Somogyi Zsigmond, az Újpesti Országos Szociológiai Intézet igazgató főorvosa. A szegedi egyetem orvosi karának képviseletében részt vett az ünnepségen prof. Dr. Berecz János, a szülészeti-, nőgyógyászati klinika igazgatója. A „Kecskeméti Közlöny" című napilap „Kecskemét közegészségügyének ügye, az egész nemzet ügye" — rangos főcím alatt — részletesen beszámolt az eseményről. 30 Ismertették az államtitkár beszédét, aki megköszönte a gyümölcs és gyermek városaként ismert Kecskemét áldozatkészségét és további támogatást ígért a fejlődésnek indult egészségügyi intézmények számára. Megtörtént tehát az Egészségház ünnepélyes felavatása, lekerültek kőkapujáról a zászlók és fenyődíszek, a megjelent hivatali előkelőségek aláírták az emlékkönyvet, s az ünnepség helyét átvette a mindennapi, megszokott munka. Nagy gondot okozott a megfelelő személyzet előteremtése, márcsak azért is, mert ebben az évben készült el az új honvéd csapatkórház, s ennek is gondoskodnia kellett személyzetéről. Az új katonakórháznak három osztálya volt : belgyógyászati, sebészeti és bőr-, nemibeteg-osztály. Mikor a tényleges orvosokat elvezényelték más szervezési munkára, akkor a kéznél levő helybeli szakorvost nyomban behívták, rendszerint 4 hetes „gyakorlat" címén. E sorok írója volt az új kórház bőr-, nemibeteg-osztályának állandó tartaléka, s így 1938—1941 között 7 alkalommal töltött 4—4 hetet katonai szolgálatban. Ez a körülmény nagyon zavarta a nemibeteg-gondozó intézet rendszeres munkáját, mert a katonai szolgálat mellett kellett ellátni a polgári állás munkáját is. A legtöbb segítséget Dr. Varsányi Mátyás városi orvos, valamint ifj. Dr. Bardócz Árpád és Dr. Pollák Imre fiatal kollégák nyújtották. Be kellett tölteni természetesen az asszisztensnői állást is, amelyre tanítónői állásából ugyancsak régi városi alkalmazott került Stefanovits Rózsa személyében. A hivatalsegédi állást Góg István a tüdőbeteg-gondozó intézet régi alkalmazottja foglalta el. Stefanovits Rózsa 3 évi szolgálat után kilépett, helyét Pallós Józsefné töltötte be, aki előbb tisztiorvosi hivatali adminisztrátor volt. Pallósné városi szolgálata előtt is már évtizedeket töltött közigazgatási irodai területen, tökéletes jártasságot szerzett az egészségügyi közigazgatás terén is. Nyom30 1938. február 17.