Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

KIRÁLY LÁSZLÓ Az „amerikai utas" agrárfejlődés Bács-Kiskunban a második világháború előtt

a parasztgazdaságok nagy területen termeltek munkaigényes kultúrákat (szőlő, fűszerpaprika stb.). Sőt még az uradalom is mintegy 100 munkást alkalmazott idegen községből. Ehhez hozzájárult az is, hogy a sváb telepes község lakossága meglehetősen összetartott és segítette egymást. „Földhiány van, — újabb földreformmal.", lehetne a földéhséget csillapítani — írják Hartáról —, amelynek 29 000 kat. holdas határából a Kalocsai Érsekség és a Teleki család birtoka több mint 10 000 kat. holdat foglalt el. A munkásviszonyokra itt is a Hajósnál elmondottak voltak a jellemzőek, — ez is sváb község — továbbá a Duna közelsége is munkaalkalmat teremt, azaz „a felesleg hajókon és a Budapest környéki gyárakban helyezkedett el." A kiskőrösiek ugyanarra a nagybirtokra vetettek szemet, amire az akasztóiak. Ok is a község szomszédságában levő Ács- és Ökördi puszták felparcellázásával kívánták kielégíteni a földigényt. A miskeiek is teljesen egyértelmű választ adtak a kérdésre: „Van földhiány, ami megszüntethető — mondják — a közeli érseki uradalomból". Az Ókécskéről érkezett válasz is földhiányt bizonyít, amit ők a „szomszédos tiszainokai (Tiszán innen eső rész) nagybirtokok átcsatolása és parcellázása" útján kívántak volna megszüntetni. A községben egyébként meglehetősen jók a munkásviszonyok, éppen az intenzív szőlő- és gyümölcskultúra kövtekeztében. Ez azonban érthetően nem zárta ki, hogy szemet ne vessenek a közeli nagybirtok területére. A pálmonostoriak is a közeli nagybirtok terhére, mégpedig „őrgróf Pallavichini Alfonz Károly birtokainak kisebb bérletekbe való adásával" oldották volna meg a földkérdést. Soltszentimrén „van földhiány", amit a Dunavecse község tulajdonát képező és a soltszentimrei község területén fekvő ingatlanokból 500 magyar hold — amely úgyis eladó —• megvásárlásával, vagy hosszabb időre bérbevételével lehetne megszüntetni. A munkás viszonyok ebben az időben itt kielégítőek voltak, mivel igen nagymértékű ültetvénytelepítést folytattak. Szakmaron csak addig jutott a válaszadó, hogy a földigény létét elismerje, de arra már nem vállalkozott, hogy a kielégítés módját is megjelölje, bár kézenfekvő lett volna a válasz : Szakmaron az érsekségnek 2 433 kat. holdas birtoka feküdt. Az eddig áttekintett válaszokból az állapítható meg, hogy a parasztok a Kalocsai Érsekség és a főkáptalan birtokai szorítását érezték legnyomasztóbbnak. Ezt tükrözik a közigazgatási helyi vezetőinek óvatos válaszai is. Közbirtokossági területre csak Soltszentimrén vetettek szemet, az is más község tulajdonát képezte és eladás alatt állt. Ez azért figyelemreméltó,