Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

KIRÁLY LÁSZLÓ Az „amerikai utas" agrárfejlődés Bács-Kiskunban a második világháború előtt

mert azt bizonyítja, hogy az ilyen területek igazságos — már a parasztbirtokosok szerint igazságos — használata biztosítva volt. Nézzük meg azokat a településeket is, ahol földigényről nem beszélnek. Először azokból vegyünk sorra néhány jellemző községet, ahol a tényleges helyzetet véleményünk szerint nem fedi a válasz : Császártöltés helyzete egyezik a Hajósnál elmondottakkal, de itt már eredetileg is ,,nincs"-et válaszoltak a földigényt felvető kérdésre, bár a község 14 000 kat. holdas határából 6 334 kat. hold a főkáptalan tulajdona. Dunaszentbenedek, Oéderlak, Ordas, Öregcsertő, Nemesnádudvar, Sükösd községek határában, vagy közvetlen szomszédságukban egyházi nagybirtokok terpeszkednek, ugyanakkor a paraszti gazdálkodásnak is évszázados hagyományai vannak. Nyilvánvaló, hogy az itteni gazdák is szívesen növelték volna földjüket a nagybirtok rovására, az uradalmak cselédségéről nem is szólva. Ennek ellenére a válaszadók nem jeleztek földigényt. A vizsgált homokhátsági községek esetében a földéhségre vonatkozó kérdésre adott „nem" válaszok már jobban fedik a valóságot. Talán legjellemzőbbet ezek közül Soltvadkertnél találhatjuk: ,,A birtokviszonyok aránylag szerencsésen vannak megoszolva, községünkben még mindig sok erdősítésre, vagy szőlőtelepítésre alkalmas futóhomokos terület van, földhiány nemigen van." Ezt a helyzetet jellemzőnek fogadhatjuk el Bocsa, Csengőd, Fülöpszállás, Gátér, Izsák, Jakabszállás, Jászszentlászló, Kecel, Kerekegyháza, Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Orgovány, Páhi, Prónayfalva, Szánk és Tiszaujfalu községek esetében is. A „munkásviszonyokra" is, e helységekre vonatkozóan Soltvadkert válasza lehet a jellemző: „Igen tűrhetőek, tekintettel a nagy szőlőkultúrára". A Duna—Tisza köze mezőgazdasága felszabadulás előtti helyzetének bemutatására felhasznált kamarai összeállítás utolsó kérdése így hangzik: „A mezőgazdasági kamaráról és általában a mezőgazdasági érdekképviseletről mi a közfelfogás, mit várnak tőle, mik a kifogások és melyek a kívánságok ?" Az adott válaszok (figyelemre méltó módon) szinte kritikai összegzést adnak nemcsak a Kamara munkájáról — amit korlátai ellenére is eredményesnek tarthatunk —, hanem még a korszak gazdaságpolitikájáról is. Mindenképpen jellemző, hogy a homokhátsági szőlő- és gyümölcstermesztő községek nagyobb részében pozitív a vélemény. Nyilvánvaló, hiszen az itteni parasztgazdák, parasztgazdaságok jobban igényelték a szakértelem terjesztésében jelentős munkát végző kamarai tevékenységet.