Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

BÁNKI HORVÁTH MIHÁLYNÉ Kiskunfélegyháza közművelődése a dualizmus idején

si Szövetség választmányi tagja, daloskör alelnöke stb. Szinte a gimnázium valamennyi tanárát sorolhatnánk. Tudományos, pedagógiai és közéleti tevékenységük egyaránt jelentős volt. Valamennyien évtizedeket töltöttek el Kiskunfélegyházán, s bár a helyi parasztgazdák szemében mindig „jöttmentek" maradtak, tudásukat ők is elismerték, támaszkodtak szervezőkészségükre. A gimnáziumnak nem csak személyi ellátottsága, tárgyi felszereltsége is jónak mondható. 1875—76-ban régiségtárt létesítettek, ez később a Kiskun Múzeum alapját vetette meg. 1894-ben megkezdték a tornacsarnok építését, mely elkészülte után a felolvasásoknak is otthont adott. 1871-ben a tanári könyvtár már 820 kötetből állt, 1882-től pedig külön ifjúsági könyvtárat is létrehoztak 127 kötetes állománnyal. Ez 1900-ra 1200 kötetre gyarapodott, s Szalay Gyula vezetésével heti 5 napon keresztül nyitvatartó olvasószoba állt a diákok rendelkezésére. A tanítóképző művelődésre serkentő hatását szintén ki kell emelnünk. Tanáraik a főgimnázium tanáraival karöltve alapították meg 1882-ben a felolvasókört. Kísérletet tettek „Szabad Lyceum" létrehozására, az intézet zenetermében kísérletekkel szemléltetett előadásokat tartottak. 1884-es adat szerint 2037 kötetes könyvtáruk volt. A jövő tanítóit nemcsak az oktatási feladatok maradéktalan ellátására készítették fel, hanem a közéleti tevékenységre, a közösségért való áldozatvállalásra is. Az itt képzettek közül kerültek ki később a felnőttoktatásban, a tanyai olvasókörök, egyesületek megszervezésében, irányításában közreműködő, a tudás terjesztéséért áldozatot vállaló tanítók. A kisipar és kereskedelem szakembereinek képzését a tanonciskolák végezték. Oktatóik a tanoncok munkával való túlterheltsége miatt nehezen tudtak eredményt elérni. Az iskolaszék a lakosság többségénél a népiskolával és az azokhoz csatlakozó földműves és iparos iskolával befejezettnek tekintette a nevelést. A gimnáziumi oktatást, a nagyobb műveltség elérését csak kivételesen tartotta helyesnek. A tanonciskolák alacsony oktatási színvonala még arra is kevés volt, hogy a művelődésre való nyitottságot megteremtse. Ezek a feladatok az ifjúsági körökre vártak. Összegezve: a város oktatásügyében az 1868. évi XXXVIII-as törvény megjelenése csupán 10 év elteltével éreztette a hatását. A nehezen induló fejlődés a századvégén felgyorsult. A főgimnáziumba és a tanítóképzőbe más településekről is jöttek diákok. A korszak végére 1870-hez viszonyítva az írni, olvasni tudók százaléka a férfiaknál kétszeresére, a nőknél háromszorosára növekedett.