Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

BÁNKI HORVÁTH MIHÁLYNÉ Kiskunfélegyháza közművelődése a dualizmus idején

beleszólási lehetőségük volt. A 100 kh-on felüli birtok kevés volt. A birtokosok többsége 10—100 kh földdel rendelkező középparaszt. Közülük kerültek ki a virilisek és a képviselőtestületi tagok. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak között a társadalmi ranglétra legalacsonyabb fokán áltak a házicselédek, évescselédek és a napszámosok. Munkavállalásaik többnyire helyben történtek, csupán az 1870-es, 1880-as években mutatható ki elvándorlás, amikor a félegyházi nincstelenek jelentős része kapcsolódott be a kubikmunkába. Ez csak átmenet volt. A konjuktúra elmúltával alig maradtak kubikosok. Ipari nagypolgásrág nem alakult ki. A legnagyobb üzem az állami kezelésben levő dohánybeváltó volt. A magántulajdonban levők közül a 65 alkalmazottal dolgozó Gőzmalom Rt. és az 1905-ben alapított 45 alkalmazottal dolgozó Újszászi és Majlát féle műkőgyár voltak a legnagyobbak. Az ipari vállalkozások többsége 1—20 fővel dolgozott, 1910-ben is csupán 5 olyan ipari jellegű vállalkozás volt, amely 20-nál több alkalmazottat foglalkoztatott. A kereskedő réteg is főleg kiskereskedőkből, szatócsokból, néhány nagyobb tételben is szállító gyümölcs, baromfi és gabona kereskedőből állt. A kispolgárságot a kisebb ipari vállalkozások vezetői a kisiparosok, kiskereskedők, a tisztviselők szegéiryebb alsó rétege alkotta. Az értelmiség jelentős része más városokból települt be és igyekezett a helyi vezető rétegekkel rokoni kapcsolatot kialakítani. Az ipari munkásság száma a századforduló után emelkedett, de a mezőgazdaságban foglalkoztatottakhoz képest lényegesen kisebb hányadot képviselt. Különbség mutatkozott a tanyai és a városi lakosság között. A módos paraszt családja télen és ünnepeken a városi házban lakott. A férfiak kaszinóba, egyesületekbe jártak, az asszonyok és lányok nőegyletekbe. Szórakozásuk fénypontját a báli szezon jelentette, csak másod és harmadsorban következtek a felolvasások, irodalmi estek és a vándor színtársulatok előadásai. A szegényebb taiiyai ember (bérlők, cselédek, napszámosok) csak heti vásárkor járt be a városba vásárolni, no meg híreket hallani. Vasárnap és ünnepnap bejött a templomba, és mise után meghallgatta a publikációt. Minden nadrágos embertől félt, kivéve a tanítót, akivel szemben nagy bizalommal viselkedett. A tanítót még családias mulatságaira is meghívta. Nagyrészük írástudatlan volt, ezért a tanyai házakban írásos mű alig fordult elő, kivéve a mestergerendán gyűjtött sasospalétákat (adóhivatali idézések), esetleg a tükör sarkán lógó kalendáriumot és álmoskönyvet, jobb helyeken a tükör mögött néhány ,,istóriát" is tartottak. A gyerekek 8—9 éves korukban kerültek iskolába és 1—2 évig tanultak, de csak télen, mivel a tanyai körzetekben csak télen volt iskola. A rövid idő alatt jó ha írni, olvasni megtanultak, egyéb alig ragadhatott rájuk. A szülők sem tartották fontosnak az oskolát. Az a mondás járta, hogy ,,az öregapám