Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)
MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén
6. Kecskemét gazdálkodására az állattenyésztés döntő túlsúlya jellemző, mindenekelőtt a szilaj marhatartás dominanciája ; 7. A kertes gazdálkodási rendszerben nagymérvű árutermelés folyik (marha-, ló- és juhtenyésztés), s ennek megfelelően a gazdasági javak többségét birtokló, s ezen az anyagi bázison a termelőmunka irányítását és a mezőváros társadalmi önkormányzatát egyaránt monopolizáló tőkésbérlő-záhingazda réteg kiterjedt árukereskedelmet (tőzsérkedést) folytat, mely nyugati és délnyugati irányban túlmutat az ország határain is (marhakivitel a német, cseh-morva és itáliai felvevőpiacokra). Az állattartásra alapozott mezei kertes gazdálkodási mód esetében az egyes gazdák által birtokolt földterület nagyobbik hányada legelő és kaszáló rét volt. Szántóföldi művelés, gabonatermesztés csak kiegészítő jelleggel folyt, mely éppen a helyi szükségletet elégítette csak ki (önellátás). Egy-egy parasztgazda mezei kertes üzemegysége két részben működött: téli szállás gazdasági udvarral, és csupán legelő vagy termelő terület, s ezek a különböző helyeken elterülő legelőből, kaszáló rétből, akolkertből és szántóföldből tevődtek össze, melyekhez később szőlőskert is tartozott. (Erről azonban csak a század legutolsó éveinek jegyzőkönyvében történik említés, s tény, hogy a rendelkezésre álló magyar és török források Kecskemét saját területén és bérelt pusztáin sohasem közölnek adatokat szőlőtermesztésről, musttizedről az 1590-es évekig. 11 ) A kiterjedt kecskeméti határ a mezőváros köztulajdonát képezte, melynek egyes részein bárki szabadon gazdálkodhatott. A szabad foglalás rendszere szerint a városi közföldekből osztás vagy sorsolás nélkül mindenki annyit birtokolhatott, amennyit meg tudott művelni. Az egyes pusztákat a város különálló szállásokra osztotta, és kiadta művelésre az arra vállalkozó lakosoknak évi bérért. A délkeleti határrész — a későbbi Városföld — földművelésre és állattenyésztésre egyaránt kiválóan alkalmas kötött talajú földjeit városadománya kerteknek vagy telelőknek nevezték. Ezeknek a városadománya kerteknek a birtoklása apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre öröklődött a lakosság körében. A mezei kerteket kocsikerék-fordulással mérték ki. A homokosabb, földművelésre kevésbé alkalmas pusztákat legelőknek hagyták, melyeket nyaralóknak neveztek. Kora tavasztól késő őszig itt legelt a marha és a ló, majd a tél beköszöntésével a telelőkre hajtották a csordákat. Az itt emelt téli szállásokból, a pásztorok hajlékaiból, aki okból és karámokból alakultak ki később a tanyák- A XVI—XVII. századi Kecskemét határában és bérelt pusztáin gazdák nyaralóiról, a város nyaralóiról 11 Mindmáig Majláth Jolán 1943-as nagykörösi munkája a legrészletesebb e tárgykörben. Lásd még: HORNYIK, 1927. 66—76. ; KRAJNYÁK, 1962. 38—42. ; BALANYI, 1968. 97—118. RTJSVAY K., 1975. 54. ; BENDE L., 1929. 286 p.; SZABÓ K., 1934. 84 p.
