Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

NOVÁK LÁSZLÓ Pest—Pilis—Solt vármegye alföldi vidékeinek településrendszeréi a XVIII. században

ÖSSZEGEZÉS Dolgozatunkban a Pest-Pilis-Solt vármegye alföldi területének településnéprajzi viszonyait tekintettük át a XVIII. században. A földrajzi táj sajátosságai, annak keretei között kibontakozott gazdálkodás, valamint a társadalmi viszonyok együttesen meghatározták a települések fejlődését, a településrendszer alakulását. A török hódoltság idején erőteljesen lecsökkent a településállomány, amely a jobb helyi és helyzeti energiával rendelkező helységek fejlődését lökésszerűen megindította. Ezek a mezővárosok mentesültek a magyar földesúri hatalom közvetlen fennhatóságától, így sajátos társadalmi-gazdasági szervezet bontakozhatott- ki a településkereteik között. A többi kisebb helység fejlődése tehát megrekedt a XVII. század végén, csupán a XVIII. század elején normalizálódott a helyzetük. A földesuraik vissza szatértek, úrbéres viszonyba kerültek, nem tudták viszonylagos függetlenségüket megőrizni, mint Kecskemét és Nagykőrös népessége. A XVIII. század elején viszonylag kedvező helyzetben voltak területünk helységei. A lélekszám kisebbsége, a viszonylagos földbőség gyors fejődést tett lehetővé. A határhasználat ebben az időszakban kötetlenebb volt, rendszerint egy és két nyomás szerint művelték a földet, de a kertes, mezei kertes rendszer is kialakult területünkön. A határhasználat sajátosságát emeli ki a bérelt puszták. Az északi terület helységeiben kiegészítő szerepet játszottak a puszták, zömében a jószágtartás, szénatermesztés igényeit elégítették ki, de a földművelésre is alkalom adódott. A Kalocsa környéki, a kalocsai érsekséghez tartozó falvak számára ezek a puszták létfontosságúak voltak, tekintette] arra, hogy a belső határ nem nyújtott megfelelő életlehetőséget a lakosságnak. Itt a XVIII. század elején az újraosztásos földközösségben használták a földeket. A XVIII. század közepétől fokozatosan megszilárdult a telekszervezet. Sorra felmérték jobbágytelkek arányához a települések határát. Ez a folyamat az 1760-as évek végén az úrbérrendezés során teljesedett ki. Ebben az időszakban szilárdult meg a határhasználat is. Az úrbérrendezés a határ rendezésével is járt, amikor a szabályozott jobbágytelkek arányában osztották a határt három kalkatúrára, az ugar közbeiktatásával. Kecskemétet és Nagykőröst ilyen reguláció nem érintette. Az úrbérrendezés a majorsági földek elkülönítését is jelentette, ezért a puszták jelentős része földesúri birtokban és használatban maradt. Kivételt képeznek a Kalocsa és környékének helységei (Foktő, Úszód stb.), ahol a jobbágy telki illetőséget — a belső határ alkalmatlansága miatt — a bérelt pusztákon osztották ki. A táj, a gazdálkodási lehetőségek és társadalmi viszonyok alapvetően meghatározák a településrendszer alakulását területünkön. A Kecskemét— 5133