Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

NOVÁK LÁSZLÓ Pest—Pilis—Solt vármegye alföldi vidékeinek településrendszeréi a XVIII. században

ták, némellyek pediglen jó lehet számokra magoknak bizonyos darab földet excindáltattak, simpliciter hozzá sem kezdettek, sőt hogy az többieket is az ollatin munkának további continiatiojátul el idegenicsék szánszándékkal marhájokat oda hajtván károkat tettek, és az oltványokat ki vágták". Ezért a földesúr erőteljesebben lép fel jobbágyaival szemben, kötelezi alattvalóit, hogy „minden Gazda ember vagyonyához és erejéhez képest mentül hamarább az szöllő Plántálásához hozzá kezdeni, és azokk annak rendi s modgya szerint való míveltetésit esztendőnként continuálni, nem külömben minden teendő károknak el távoztatására közönsígessen az szöllő hegyet fel árkolni, vagy pediglen körös körül Gyepűt tenni, és áztat renoválván jól conserválni" kötelesek. Ellenkező esetben — mint mindenütt — az uraság szankciókat helyezett kilátásba, „meg lészen keményen parancsolva Tisztyeinknek . . . hogy az ollatin engedetlen és az közönséges jóra czélozó parantsolataink ellen rugódozó emberek esztendőnként Büntetés képpen irremissibiliter 12. az az Tizenkét forintokat desumályanak . . ."63 A nagyobb arányú szőlőtelepítések a jobbágy helységekben tehát nem spontán módon, hanem szigorú rendelkezések hatására mentek végbe. Mindezek következményeként jelentős szőlőtelepítéseket találunk már a XVIII. század közepén az egyes helységekben, amelyek között is kiemelkedtek a nagy mezővárosok: Kecskemét, Cegléd é& Nagykőrös. E városokban — tekintettel arra, hogy gazdasági kényszerűség emelte a szőlők jelentőségét — már korábbi évszázadokra visszatekintett a szőlőgazdálkodás, és jó példával jártak elől a futóhomokos terméketlenebb határrészek termőre fordításában, az intenzív mezőgazdasági kultúra kibontakoztatásában. Hogy a szőlőgazdálkodás milyen súllyal szerepelt a gazdasági életben, jól példázza Nagykőrös, amelyről BÉL Mátyás a következőeket írta — még ha némi túlzással is — 1737-ben: „Szőlei is vannak délen kissé emelkedettebb, homokos talajon, amely eléggé kedvező a vörös szőlőfajtának, mert könnyen is megerősödik és jóízű, és bő termést is ad. A különösen híres egri bor után nincs másik ivásra alkalmasabb és egészségesebb ennél. És mert bőven terem, olcsón kerül eladásra, s ezért a pesti, hevesi, szolnoki és kun, valamint jász vidékre széltében-hosszában szállítják. Ha az év kedvez a szüretnek, el nem lehet mondani, micsoda buzgalommal vásárolják fel a szomszédban lakók. Ha ára van, akkor sem ér többet egy forintnál. Ezt az olcsóságot viszont bő terméssel egyenlíti ki a művelőjének."

63 63 OL HTL 161. c. C. 3080. 1. sz. Balogh János kontraktusa 1756. ápr. 24.11. pont. 64 BÉL, 1977. 78. A szőlő, mint egyéb veteményes kert is fontos része volt a paraszti gazdaságoknak. A bor jelentős jövedelemforrást biztosított a mezővárosi polgárok számára, amit távoli vidékekre, de főleg a Tiszántúlra (pl. Öcsöd) szállítottak. A gyümölcsöt is elszállították a közeli-távoli helységek piacaira. A peres iratokból a szőlő jelentősége hangsúlyozódik.