Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

GYETVAI PÉTER A tiszai korona-kerület újranépesedése a XVIII. században

tárban maradtak ránk. Az Országos Levéltárban ma már csak filmen van meg a korona-kerületre vonatkozó újabb adatok egy része, mert az állományt átadták a karlócai Vajdasági Levéltárnak. Ez utóbbi levéltár őriz bőséges anyagot a kerület egykori saját levéltárából, de csak az újabb időkből, mert az 1848/49. előtti anyag Becsén elpusztult. A származási helyek megállapítására nagy értékű levéltári anyag van a kalocsai érseki levéltár bérmálási anyakönyveiben. Az 1791. évtől alkalmazott anyakönyvi-nyomtatványok ugyanis külön rovatot (,,

locus ortus confirmât!") tartalmaznak erre. Ez a kérdés azt jelenti, hogy ,,a megbérmált származási helye", mégis sajnos sokszor az akkori lakóhelyre értelmezték. Ennek ellenére nagy értékű az anyag, főleg azokra a helyekre, melyek az 1791. évhez közeli időben települtek, akár előtte vagy utána. így pl. Kanizsa és Zen ta esetében kisebb értékű ez az anyag, mert az 1797. évi Tisza menti sorozatos bérmáláskor már a 45 évesek is születhettek helyben, az idősebbek pedig már az előző alkalmakkor bérmálkoztak, amikor még nem volt használatban ez a nyomtatvány. Egyébként az egykori Bács-Bodrog vármegyében az első magyar telepesek Jankovácra (ma: Jánoshalma) költöztek 1733-ban, ahonnan 4—5 évtized múlva a nép-felesleg továbbvonult Mélykútra, Kisszállásra, Tataházára, Madarasra. A Tisza mentére települők első nagyobb csoportjainak megérkezési évei: 1750. Ókanizsa, 1750—1755. Szenta, 1757. Óbecse, 1760. Osztrovo, 1767. és 1774. Petrovoszelló, 1776. Martonos, 1783. Szenttamás, 1804. Mohol, 1806. Földvár. Túrjára nagyobb csoport nem került, csak egyes családok.

31 Rendszeres telepítések esetén az illetékes hatóság telepítési szerződést kötött a toborzókkal, de a Tisza mentére csak a kanizsai telepítési szerződést ismerjük, — mint látni fogjuk. Bácska más községeire több ilyen szerződés fennmaradt, pl. Bezdánra 1748-ból, Kupuszinára (Bácskertesre) 1751-ből, Csonoplyára 1752-ből, Karavukovára (Bácsordasra) és Bogojevára (Gombosra) vonatkozólag 1759-ből, Kishegyesre 1768-ból. Csantavérrel kapcsolatban 1769 előttről csak a toborzó nevét ismerjük.

32 Előbbiekben vázoltuk és az egyes helyeknél részletesebben is érintjük a magyarság újbóli letelepedésének politikai és közigazgatási akadályait, melyeket a II. kiváltságlevél sem tudott teljesen kiküszöbölni. Kanizsa és Zenta városok voltak a legengedékenyebbek, hiszen e helyekről távoztak el legnagyobb fokban a határőrök. De Martonos már nehézkesebb volt, 31 BOROVSZKY BBVm. II. 172—175., I. 323—324. — CSETBI 1936. 3—21. — URBÁN 1967. 54. 32 BBVm. Évk. 1897. 57—60., 1897. 177—178., 1898.15—16,1898. 61., 1898.160—161., 1885. 45. — Iványi Helynévt. III. 49—52.—V. ö. Gyetvai Péter: Kishegyes újratelepítése Békésszentandrásrol 1769-ben. (Békési Élet, 1978. 224—234.) 23 Bács-Kiskun megye múltjából II. 353