Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)
Peter Csendes: Város és technika. A tudomány eredményei és a városfejlődés
Peter Csendes Város és technika A tudomány eredményei és a városfejlődés A neoabszolutizmus összeomlása és az első világháború közötti évtizedek mindkét főváros - Budapest és Bécs - számára a városfejlődés lendületesen felfelé ívelő korszakát jelentették. Bécs fejlődésében 1857 után meghatározó volt a várost, illetve az elővárosokat beszorító mindkét erődgyűrű lebontása. A városfalak, a bástyák és a glacis átadták helyüket a reprezentatív építészeti környezetnek, parkokkal és emlékmüvekkel egy díszút, a Ringstraße mentén. A „szépítés" gondolata fontos indíték volt, ez vezette magát a császárt is. Az állam, a város és a nagypolgárság voltak a hordozói, építtetőként is, annak a mozgalomnak, amely Bécset kiszabadította középkori dimenzióiból, és a barokk jellegű városképpel új súlypontot állított szembe. Ez az átalakulás eredendően összekapcsolódott a Monarchia gazdasági fellendülésével, ami érezhetően befolyásolta a társadalom struktúráját, és a belvárosban a city-képződés jelenségében, azaz az állandó lakosság fokozódó kijjebb szorításában is megnyilvánult. A külvárosok,1 amelyek 1850 óta közigazgatásilag Bécshez tartoztak, sokféle módon learatták ennek gyümölcseit. Jól látható ez egyes kerületek társadalmi topográfiáján, amelyekben új, előkelő lakóépületek váltották fel a régebbi beépítést. Ez azonban azt is jelentette, hogy a lakosság más csoportjai, az alacsonyabb állású társadalmi rétegek kedvezőtlenebb lakóterületekre, vagy a városhatáron kívülre szorultak. A peremvárosokat is körbefogta egy régi erődrendszer, a Linienwall, amely nem csupán térbeli akadályként, hanem a zárt adóterület határaként is elzárta Bécset saját környékétől, a peremvárosoktól. Ettől az akadálytól csak 1890-ben sikerült megszabadulni. Ez természetesen azt jelentette, hogy olyan községeket egyesítettek Béccsel, amelyek a legkülönbözőbb társadalmi, gazdasági, építészeti struktúrával rendelkeztek. A skála a sűrűn lakott ipartelepektől kezdve teljesen falusias helységekig terjedt. Végső soron azonban a külvárosok számára is elkerülhetetlen volt a Bécshez való csatlakozás, hogy eleget tudjanak tenni a modern infrastruktúra mindama követelményének, ami egy metropolisz területén elkerülhetetlen volt, de önerőből nem tudták volna megteremteni. Bécs városképét a díszes és mérnökök által tervezett épülc-I A továbbiakban az 1850-ben Bécshez csatolt városrészeket (Vorstadt) nevezzük külvárosnak, az 1890-ben becsatolt városrészeket (Vorort) peremvárosnak. [A szerk.]