Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)
Vadas Ferenc: Városrendezés Budapesten a 19. században
köze egy különleges szervezet lett, a londoni mintára létrehozott Fővárosi Közmunkák Tanácsa. Tagjainak felét a kormány, felét a városi hatóság delegálta. Ez volt a városrendezés csúcsszerve, egyúttal a másodfokú építési hatóság. Önálló pénzalappal rendelkezett, ami lehetővé tette a szabályozásokhoz szükséges kisajátításokat. Az 1870-ben létrejött Közmunkatanács feladata volt a mindkét városra kiterjedő szabályozási terv megalkotása és az új építési szabályzat kidolgozása. A Közmunkatanács, illetve a tevékenységével leginkább összefonódott városépítészeti alkotás létrehozása Andrássy Gyula miniszterelnök személyéhez kötődik. A tényleges kidolgozás azonban Reitter Ferenc nevéhez fűződik, akinek 1869 decemberi e tárgyú emlékirata úgyszólván a következő évtizedek városrendezési programjának tekinthető. Reittert az utókor elsősorban 1865-ben publikált körcsatorna tervéről ismeri (erről ld. a rakpartokról szóló fejezetet), holott valójában ő volt az a városrendező, akinek elképzeléseiből a legtöbb valósult meg, és akinek keze nyomát máig a leginkább őrzi a város szerkezete. Az emlékirat az első felismerése annak, hogy a pesti városszerkezetet a sugaras-gyürüs rendszerre predesztinálják az adottságok. Az itt lefektetett elképzelés nyomán valósult meg a körútrendszer: a Belvárost és a Lipótvárost határoló Kiskörút és az elővárosokat átszelő-összekapcsoló, nagyjából a Reitter tervezte körcsatorna vonalát követő Nagykörút. A következő generáció a külső körutat hozta létre, míg több ezekkel párhuzamos, de nem teljes (azaz nem Dunától Dunáig érő) útvonal kiépítésével pókhálószerü koncentrikus úthálózat alakult ki a 20. századra. A sugárirányú, küllőszerű útvonalak zöme megvolt, mint az országutak bevezető szakasza észak, kelet, délkelet és dél felől. Ritmusukból egy elem hiányzott, az északkeleti. Ebbe az irányba esett a város legnagyobb zöldterülete, a Városliget, aminek összekötését a portól és levegőtlenségtől fuldokló Bel- és Lipótvárossal egészségügyi szempontok is indokolták. Az ide tervezett Sugárút azonban több volt főútvonalnál és légcsatománál; ez lett Budapest reprezentatív avenue-je, az egész korszak városépítészeti szimbóluma. Habár a tervek megvalósulásának első feltétele a két város egyesítése volt, Reitter csak az egyik várossal, Pesttel foglalkozott. Budát érintő tervet az ottani főmérnök, Varásdy Lipót dolgozott ki 1868-ban. A Gellérthegytől délre fekvő, beépítetlen területre egy teljesen új városrészt képzelt el, szabályos — sakktáblaszerű, illetve az alternatív terven koncentrikus - utcahálózattal, parkokkal, terekkel. A tankönyv-ízű javaslatból semmi sem valósult meg, ez a terület csak a 20. század elején kezd majd beépülni. Nemcsak Pest és Buda közigazgatási egyesítése, valamint a Közmunkatanács létrehozása volt a városrendezés tényleges megkezdésének feltétele, hanem a kisajátítási és a házadó törvény meghozása is, amire 1868-ban került sor. A nagyobb szabályozási akciókat törvénnyel rendelték el, de a beépítést jórészt a magántőkére bízták. Az építkezések serkentésében és a
