Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Eva Offenthaler: Bécs pályaudvarai

6,6 hektár területű és 1063 m hosszú volt, több mint 15 km vágánnyal és 67 váltóval rendelkezett. A Bécsi Összekötő Vasút építésénél nagyobb terepnehézségeket kellett leküzdeni. A vasút részben magasvasútként működött, részben pedig mélyvasútként futott magas bélésfalak között, két - az Államvasút és az Északi Vasút alatt található - alagúttal és a közöttük fekvő 473 m hosszú Favoriten-rendező pályaudvar állomással. A mély- és magasvasút közötti átmenetként a 3. kerületben volt a Stadtbahnt is szolgáló Bécs-FIauptzollamt (Fővámhivatal) állomás 5,6 hektár nagyságú területével, 1142 méteres hosszúságával, 11 km vágányával és 74 váltójával (1910. évi adatok). Déli vasút A Déli Vasút (Südbahn) első, 1841 -ben Bécstől megnyitott szakaszaival az Északi Vasút után Ausztria második legrégebbi gőzvontatású vasútja. 1910 táján 2700,8 km hosszú hálózatta rendelkezett, és ebben az időpontban az egyetlen, még magántulajdonban lévő nagyobb vasút volt. Jelentősége a tengerrel és a Bécs ellátásában fontos szerepet játszó délkeleti mezőgazdasági területekkel való összeköttetésében rejlett, azonban a város déli részén található kirándulóterületekre irányuló személyforgalmat is szolgálta. A bécsi Südbahnhof felvételi épületét 1869-1873 közötti években építették Wilhelm von Flattich tervei szerint és irányítása alatt, F. Wilhelm főfelügyelő közreműködésével, az egykori Bécs-gloggnitz-i pályaudvar épülete helyén, Schönerer eredetileg szimmetrikus építményének részleges felhasználásával. A neoreneszánsz építmény lényegében az első emeleten található 142 m hosszú, 38 m széles, hat vágánnyal és négy peronnal rendelkező csarnokból, a hosszanti csarnok két traktusából és egy fejépületből állt. Ezen kívül rendelkezett még sarokpavilonokkal (Bécsi, illetve Trieszti pavilonnak nevezték őket). A csomagok szállítására a csarnokból a földszintre egy mechanikus süllyesztőszerkezet szolgált, a csomagfeladás részben egy rakodósínnel, részben egy elektromosan működtetett felvonóval történt. Az építéshez nagy mennyiségben használtak fel Nabresina-ból származó karsztmeszet és a Brioni-szigetekről, Pulából származó meszet. A téglából készült oldalfalak homlokzatait nagyobb részt portlandcementvakolattal látták el, ami az épületnek kőépítmény jelleget kölcsönzött. A főpárkányok függő fedőlapjai császárkői és margarethensteini mészkőből készültek. A város felöli oldal oromzatát figurális csoportokkal és griffekkel látták el, amelyek JosefLeimertől származtak, az oromzatok mindegyike pedig, a fronthomlokzat és a fő-előcsarnok is FranzMelnitzky munkája. A központi létesítményt később hosszanti irányban kibővítették. 1910-ben az egymásra következő pályaudvarok, a Südbahnhof, Matzlein-