Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)
Eva Offenthaler: Bécs pályaudvarai
sdorf és Mcidling egy 3,86 km hosszú, összefüggő vágánykomplexumot alkottak. Ekkortájt a központi létesítmény a város területéből 129 hektárt foglalt el, 78,4 km vágánnyal és 366 nagyobbrészt központilag állítható váltóval. A Déli pályaudvar a második világháború során olyan erősen megrongálódott, hogy 1951-1960 között új pályaudvart létesítettek, amelynek során egyesítették a korábbi Ostbahnhoffal. A régiből nem maradt egyéb, mint az elnevezés: Südbahnhof. Bécs-Aspang Vasút A Bécs-Aspang közötti vasútvonalat a Schiffahrtskanal AG (Hajózócsatorna Részvénytársaság) kezdeményezte és alsó-ausztrián belüli fekvése inkább helyi karaktert kölcsönzött neki. Nyomvonalát Niers főmérnök irányítása alatt dolgozták ki, a pályaszakasz kiépítése 1880-ban kezdődött, a következő évben pedig Aspangig átadták a forgalomnak. A Bécs 3. kerületében található pályaudvar nagyságát tekintve megfelelt egy tekintélyes vidéki pályaudvarnak, és 7,8 hektár területet foglalt el. Egy fejpályaudvar lehetőségeit nem lehetett kihasználni, mivel a vágányok az Összekötő Vasútba torkolltak. A 97 m hosszú felvételi épületet az 1880-1883-as években építették Franz R. v. Gruber tervei alapján. A bécsújhelyi csatorna feltöltött második kikötője helyén létesítették, és a legapróbb részletekig historizáló reneszánsz stílusban őrizték meg. Építészeti szempontból mindentől eltért, ami Ausztriában megszokott volt. 1943 márciusa és 1944 októbere között az Aspangbahnhofról több kisebb szállítmányban körülbelül 350 embert deportáltak Auschwitz és mintegy 1400 embert Theresienstadt felé, amire ma egy emlékmű hívja fel a figyelmet. A vasút működését 1971-ig tartották fenn, az Aspangbahhofot ebben az évben bezárták, és a pályaudvar épületét 1977-ben lebontották.