Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Eva Offenthaler: A tömegközlekedés Bécsben

tő a brigittenaui vasút, amely 1840-1842 között az Augarten és a „Colosseum" elnevezésű kirándulóhely között közlekedett, mindamellett azonban csupán „népmulattató jelleggel" (H. Marincig) bírt. Ez volt az első, sínekhez kötött közlekedési eszköz Bécsben. Ennél az 1,5 km hosszú pályán, fasíneken futó vasútnál a lovat úgy fogták be két kocsi közé, hogy az egyiket húzta, a másikat tolta. Párizs, London, Berlin és Hamburg már rendelkezett közúti vasúttal -New York pedig már 1850 óta - amikor Bécsben először adtak engedélyt egy lóvasúti próbapálya megépítésére a Carl Schaeck-Jaquet & Co. elnevezésű genfi cégnek 1865-ben. A 3,5 km hosszú próbaszakasz a Schottentortól az Aiser Straßen keresztül Hernalsba vezetett és később meghosszabbították Dombachig. Az „Erste privilegierte Kaiser-Franz-Josef Pferde-Eisenbahn" 1865. október 4-én megtette első útját, amely összességében jól sikerült, csak közvetlenül a cél előtt siklott ki egy kocsi. A közönség lelkesen fogadta a lóvasutat, amely a következő napokban hatalmas érdeklődésnek örvendett. Október 8-án már 3000 utast szállított, és sokan voltak kénytelenek várakozni: a tolongás olyan nagy volt, hogy állítólag ruhákat téptek szét és krinolinok szakadtak, egy lépcső beszakadt és egy tető megereszkedett. Hírlapi beszámoló szerint a rákövetkező időkben „gerillaháború" alakult ki a többi kocsissal, akik kitartottak a régi, kényelmesebb társaskocsi-közlekedés mellett. Közjátékokról gondoskodtak a fiúk is, akik azzal szórakoztak, hogy kavicsokat tettek a sínekre, ami minden alkalommal újabb kisiklásokhoz vezetett. Bizonyos kezdeti nehézségek (állandó kisiklások egy váltónál) után azonban a vasút működése megfelelt a várakozásoknak, és e vonal nagy sikere arra indította a céget, hogy megalapítsa a „Wiener Tramway-Gesellschaftot" (WT), amelynek a domináns közlekedési vállalkozás szerepét szánta. Ezt követte 1872-ben egy második vállalkozás, a „Neue Wiener Tramway-Gesellschaft" (NWT), amely a peremvárosokban létrehozandó vonalrendszer kiépítésére kapott koncessziót. 1868-ban egy újítás a villamos gyorsaságának növelését eredményezte: állandó megállókat alakítottak ki, ettől kezdve nem volt mód arra, hogy minden egyes utas a be- vagy kiszállás érdekében bármely tetszés szerinti helyen megállítsa a jármüvet. A bécsi világkiállítás 1873-ban erős lökést adott a villamoshálózat kibővítésének. Az összteljesítmény ebben az időben 18,8 millióról (1872) 31,1 millió utasra nőtt (1873), és 554 kocsi működött 37 kilométernyi pályán. Ezt követően azonban a gazdasági válság miatt stagnálás következett be. A villamos A birodalmi fő- és székváros lakosai csak meglehetősen későn, 1897-ben tapasztalhatták meg a villamosvasút előnyeit. Ekkor a felső-ausztriai Gmundenben is már két éve járt az „Elektrische", Bécs déli peremvidékén pedig