Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Eva Offenthaler: A tömegközlekedés Bécsben

Eva Offenthaler A tömegközlekedés Bécsben Bécs a tömegközlekedés területén is döntő jelentőségű változásokat élt meg a 19. század folyamán. Egyrészt az évszázad során végbement városfejlődés új közlekedési eszközöket és módokat igényelt és tett lehetővé, másrészt a gőz és az elektromosság, mint energiahordozók megkezdték diadalmenetüket, és lépésről lépésre szorították ki az állati erőt. Korai közlekedési eszközök Néhány szóban összefoglalva, a személyszállítás fejlődése a vizsgált időszakban a hordszéktől a városi gyorsvasútig terjedt. Reális 1846-ban megjelent „Bécsi kuriózumok és memorabiliák lexikonja" című művében a 19. század elején 80-ra teszi a használatban lévő hordszékek számát. Az 1820-as években a hordszék-intézmény még meglehetősen virágzó üzlet lehetett. Weidmann „Bécsi idegenvezetője" 1852-ben még a hordszékvivők 16 állomáshelyét nevezi meg, ezeket azonban időközben már csak hölgyek vagy mogásképtelen betegek használták. Érdekes módon a két utolsó hordszékvivő engedélyt csak 1888-ban adták vissza. Az arisztokratikus jellegű, régimódi kocsi-üléseknél jóval kitartóbbnak bizonyultak a fiákerek. Reális szerint 1846 táján majdnem 700 volt belőlük. 1905-ben még 1000 fiáker és 1800 konflis volt Bécsben. A fiákerek reggel 7-től este 10-ig álltak készenlétben a város és az elővárosok bizonyos pontjain. A kocsikat számokkal látták el, és a Császári-királyi Rendőri Főigazgatóság biztosának felügyelete alatt álltak. Reális a továbbiakban felidézi: A bécsi fiákeresek a legmerészebb és legügyesebb kocsisok tele agyafúrt humorral, valódi talpraesettséggel és eredeti ötletekkel. Időnként azonban ők maguk a megtestesült nyerseség, különösen ami a lovaikkal való bánásmódot illeti. Még feltűnőbb a gyorshajtás arcátlansága; hiszen ebben egyenlők az urasági kocsisokkal.1 i REALIS, Curiositäten- und Memorabilien-Lexicon von Wien, Bd. 1,433. A lokálpatriotizmus beszélt J. Wimmerből is, amikor a Neuen Wiener Tagblatt 1878. április 12-i számában a fiákereket a „kocsik rubintköveinek" nevezte.