Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)
Eva Offenthaler: A tömegközlekedés Bécsben
Az itt említett „gyorshajtás" egyébként gyakran felpanaszolt szabálytalanság volt. Amennyiben hihetünk a korabeli jelentéseknek, úgy a gyalogosok számára a helyzet egyáltalán nem volt problémamentes. Újra és újra szóba kerül a veszély, hogy a gyalogost elgázolják a kocsiba fogott lovak, amelyek például nagy sebességgel igyekeznek elő egy mellékutcából, annál is inkább, mivel ekkor még nem voltak járdák, amik meggátolták volna a kocsisokat abban, hogy szorosan a házak mellett hajtsanak el. A bécsi orvos, Nikolaus Theodor Mühlibach „Bécs lakosainak egészségét és életét különösképpen veszélyeztető, a helyi viszonyokból eredő behatások"-ról (1815) szóló értekezésében külön fejezetet szentelt a témának, amelyben többek között ez áll: „Aki hosszabb ideig élt Bécsben, és gyakrabban kellett gyalog átkelnie a városon, megszerez egyfajta, mondhatnánk szinte szükség előidézte merészséget ilyen vakmerő cselekedetek véghezviteléhez (azaz egy utcán való átkeléshez); amennyiben nem akar gyakran hosszabb ideig tétlenül állni az utcán, várva amíg a lovak megengedik, hogy folytassa útját. Ennek a rendnek aztán minden gyalogosnak (...) alá kell vetnie magát; (...) Ami aztán világosan bebizonyítja, hogy a lovak, habár ők is csak a lábukon járnak, kiváltságokkal rendelkeznek a kétlábú gyalogosokkal szemben. "2 Mühlibach életszerű képet közvetít a korai 19. század bécsi közlekedéséről: „Képzeljük el például a Michaelerplatzot, ahol a vágtató kocsik gyakran szinte egyidőben rontanak elő a Josephs-Platzról, a Burgból, a Schauflergasse-ból, a Herrngasse-ból, a Kohlmarktról és a Vögelmarktról egy ponton futnak össze, és az ott tartózkodó gyalogosokat teljesen körülveszik; így a puszta gondolat is egyfajta gondterhes szorongást kelt. "3 A Bécs utcáin végiggördülő kocsik és jármüvek száma a kövekező évtizedekben még erőteljesebben megnőtt, a kocsik és lovak tartása úgyszólván társadalmi szükségszerűséggé vált. A „kocsi-luxus" címszó alatt Reális lexikonjában a helyzet ugyancsak olvasmányos alábbi leírása található 1846 tájáról. Elmúltak azok az idők, „amikor némely herceg otthon maradt, mivel a hercegnő kikocsizott az egyetlen kocsival. " Ami korábban luxus tárgya volt, most már általános szükséglet: Bécsben már 20 000 kocsit számlálnak, 6000 magánszemély rendelkezik saját járművel, és Reális szerint az utcák és nyilvános terek háromnegyedét elfoglalták a kocsik. Mint írja, „... az embernek csodálkoznia kell, hogy a járdákon még gyalogosokkal lehet találkozni, és hogy egyáltalán vannak még emberek, akik a vágtató lovak és zörgő kerekek ezen életveszélyes összevisszaságába bemerészkednek. — Vidéki és városi kabriolék,4 fiákerek, társas-, bér- és stájerkocsik, 2 NIKOLAUS THEODOR MÜHLIBACH, Wien von seiner übelsten Seite betrachtet, 138. 3 Uo. 136. 4 Könnyű, egyfogatú kétkerekű ernyős kocsik
