Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

3. A főváros és a kormány közti konfliktus kiéleződése. A főváros királyi biztost kap. A királyi biztos tevékenységének kezdete

Fülepp jelentésének tárgyalására a tanácsnokok azonnal rendkívüli tanácsülésre gyülekeztek össze, és a tiszti főügyész javaslatában foglaltaknak megfelelően hozták meg határozatukat; azzal, hogy a közgyűlésnek utólag tesznek eljárásukról jelentést.

56 Az önkéntesen befizetett adók így visszakerültek a fővároshoz; az 5 millió koronányi összeg további sorsa az időközben lezajlott események következtében már csak a leginkább bizakodó ellenállók szemében lehetett kérdéses. Február 9-e után - annak ellenére, hogy a kormány erről a kérdésről egyenlőre hallgatott a minisztériumnak arról a szándékáról terjedő hírek, hogy a főváros területére hamarosan királyi biztost küld ki, egyre határozottabbakká váltak; csupán a kiküldendő biztos személyével kapcsolatban volt még meglehetősen nagy a bizonytalanság. Újabb és újabb nevek kerültek a feltételezettek listájára, így többek között Márkusé is;

57 leggyakrabban azonban újra és újra Rudnay Béla nevét emlegették, mint a legpossszibilisebb jelöltét.

58 Az ő kinevezéséről szóló híreket különben az is valószínűsítette, hogy a belügyminiszter Boda Dezső rendőrkapitányt a székesfőváros főkapitány-helyettesévé nevezte ki;

59 amikor azonban - az Ország c. lapban

60 Rudnay királyi biztosi kinevezéséről mint véglegesen elhatározott tényről jelent meg tudósítás, a kormány ezt a hírt Rudnayval azonnal cáfoltatta.

61 Erre a cáfolatra feltételezhetően azért volt szükség, mert Rudnayra egy másik feladat is várt még: február 19-én az országgyűlés feloszlatásának a kormány szándékai szerinti végrehajtásában, illetve az esetleges zavargások megakadályozásában a katonaság mellett a budapesti rendőrségnek is szerepet szánt a kormány; Rudnayra így néhány napig még mint rendőrfőkapitányra volt szüksége.

62 A királyi biztos kiküldését a főváros területére a főváros autonómiájának felfüggesztéseként értékelték, s éppen emiatt olyan elképzelések is voltak, hogy a február 14-én tartandó közgyűlés jó ideig utolsó közgyűlése lesz a főváros törvényhatósági bizottságának.

63 Ugyanakkor a főpolgármester, a polgármester és Matuska alpolgármester nyugdíjbameneteléről szóló hírek is igen határozott formában elterjedtek, s emiatt mindhármukat újra élesen támadta az ellenzéki sajtó. Az ellenzéki városatyák is akcióra készülődtek, ugyanakkor Simonovics Béla is bejelentette: a 14-i közgyűlésen interpellálni akar amiatt, hogy miért hanyagolták el hivatali kötelességeik teljesítését Márkus is, Halmos is, Matuska is; s tudomást kívánt arról is szerezni, hogy a továbbiakban milyen elhatározások várhatók a főváros legfőbb tisztviselői részéről.

64 Márkus álláspontjáról volt, és lesz is még szó. Halmos és Matuska álláspontja is közismert volt az ellenállás kérdésben. Lemondási szándékuk így nem lehetett meglepetés, ráadásul Halmos ekkoriban igen sokat betegeskedett is, s hosszabb idő óta Matuska alpolgármester is beteg volt. Matuska 1905 nyarától alig járt be hivatalába; Halmos pedig december elejétől több ízben is kénytelen volt a polgármesteri teendők intézését Rózsavölgyinek átadni.

65 Érthető, hogy a nagyobb kellemetlenségek elöl már csak ezek miatt a személyes okok miatt is igyekeztek kitérni, hivatalban maradásukkal viszont az események menetét nem tudták volna már megváltoztatni. Ezt feltételezhetően nem is akarták, de a kormány feltétlen eszközeivé sem akartak válni. Az ellenzék vádaskodására egyébként Márkus válaszolt, aki egy újságíró előtt kijelentette: hivatalban maradásának feltétele a rendkívüli felhatalmazás elvállalása és a kormány rendeleteinek minden áron való maradéktalan végrehajtása. így állásában csak akkor maradhatna meg - mondotta -, ha az adók ügye rendezve volna.

66 A február 14-i közgyűlésen a Márkusék lemondásával kapcsolatos kérdések végül is nem 90