Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

3. A főváros és a kormány közti konfliktus kiéleződése. A főváros királyi biztost kap. A királyi biztos tevékenységének kezdete

kerültek szóba. A közgyűlés előtt Polónyi és Vázsonyi hosszabb időn keresztül tárgyaltak Márkussal. Feltételezhetően Márkusnak sikerült meggyőznie arról Polónyit és Vázsonyit, hogy az ellene, illetve a Halmosék ellen indítani szándékozott támadás teljesen értelmetlen lett volna az adott helyzetben. Simonovics viszont arra hivatkozott, amikor bejelentette, hogy eláll interpellálási szándékától, hogy a politikai viszonyok alakulása az „erők egyesítését" teszi szükségessé, s ő, úgymond, az amúgy is zavaros helyzetet nem kívánja még inkább bonyolítani.

67 Időközben - február 15-én - Rudnay Béla királyi biztosi kinevezése ténylegesen megtörtént

68 (ezt azonban, mint erről korábban szó volt, a kormány egyelőre nem kívánta nyilvánosságra hozni), s ugyanaznap a király saját kérelmére felmentette állásából Márkus József főpolgármestert. Erről a belügyminiszter egy február 17-én kelt leiratában tájékoztatta hivatalosan Márkust, nem hivatalosan azonban már február 16-án közölte vele felmentésének megtörténtét.

69 Márkus felmentésének hírére Halmos azonnal beadta nyugdíjaztatási kérelmét, s felkérte a tanácsot, hogy már aznap - tehát február 16-án - tárgyalja a kérdést; Márkus pedig 17-re rendkívüli közgyűlést hívott össze, felmentésének, illetve Halmos nyugdíjaztatási kérelmének bejelentése céljából.

70 Beadta lemondását Matuska Alajos alpolgármester is.

71 A Halmos nyugdíjaztatási kérelmét tárgyaló február 16-i tanácsülés a kérelmet a törvényhatósági bizottság jogügyi bizottmánya elé utalta, majd határozatot hozott arra vonatkozóan, hogy az ügyet pártolólag terjeszti a közgyűlés elé; 17-én pedig, már a jogügyi bizottmány előterjesztésének kézhezvitele után, úgy határozott, hogy Halmos érdemeit jegyzőkönyvileg is megörökíti, s a távozó polgármesterhez búcsúiriatot intéz. Február 16-án, majd 17-én tárgyalta a tanács Matuska kérelmét is, s hozzá ugyancsak búcsúirat intézését határozta el.

72 A február 17-re összehívott közgyűlés a főpolgármester felmentését, illetve a polgármester és a rangidős alpolgármester lemondását mint kész tényt tudomásul vette, s a szükséges helyettesítésekkel összefüggésben a főváros részéről teendő további intézkedéseket igyekezett meghatározni. A közgyűlés elején - mint erre már korábban is utaltunk

73 - Márkus elmondta, hogy kezdettől fogva nem értett egyet azzal, hogy a közgyűlés állást foglalt az önként befizetett adók visszatartása s a szolgálatra önként jelentkező újoncok besorozásánál való közreműködés megtagadása mellett. Lemondását már a november 28-i közgyűlés után benyújtotta, s szándékának fenntartásában a január 27-i közgyűlésen történtek még inkább megerősítették. Sajnálkozását fejezte ki, hogy tevékenységével „a székesfővárost fenyegető válságot" nem sikerült elhárítania, annak ellenére, hogy minden törekvése a válság kirobbanásának megakadályozása, vagy legalább is olyan időpontra való elhalasztására volt, „amely időn belül a békés politikai kibontakozás iránt táplált remények" valóra válhattak. Márkus lemondása minden bizonnyal kényelmetlen helyzetbe hozta a kormányt; több ok miatt is. Állásában - mint ezt ő maga is elmondotta - csak akkor maradhatott volna meg, ha elvállalja a rendkívüli felhatalmazást. Ezt azonban nem akarta, s ez a kormánynak feltétlenül politikai veresége volt. De kényelmetlen helyzetbe hozta azért is, mert a kormány nem kockáztathatta a korona tekintélyét azzal, hogy esetleg új főpolgármester-választást tűz ki, s a főváros közgyűlése a király jelöltjeit visszautasítja. Lemondásával ugyanakkor szabad kezet is adott Márkus Fejérváryéknak arra, hogy a főpolgármester rendkívüli felhatalmazásánál hatékonyabb eszközöket alkalmazhassanak. Ha viszont Márkus nem mond le állásáról, de a rendkívüli fel 91