Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
4. A királyi biztos a főváros élén
ségesnek jelentette ki azt, hogy „ilyen nyilvánvaló politikai célzatú kérdéseket" a közgyűlés érdemlegesen ne tárgyaljon és semmiféle bizottságot ne küldjön ki. A következő felszólaló - a kormánypárti Feleki Béla -, a „nagy kerületek" kívánságait meszszemenően méltányosaknak és jogosaknak ismerte el, s kifejezetten helytelenítette, hogy a beosztás revízióját a legkülönbözőbb ürügyekkel - elsősorban a fővárosi törvény esedékes revíziójára való hivatkozással - elhalasztották, de arra való hivatkozással, hogy „a jelen időpontban . . . mindenféle viszálykodást vagy félreértést kerülni kell", ő is Heltai indítványának mellőzését ajánlotta. Feleki után Kasits Péter fejtette ki a maga álláspontját Heltai indítványával kapcsolatban. Kasits ugyancsak az indítvány időszerűtenségét hangoztatta. Ugyanennek a véleménynek adott kifejezést Pollacsek Sándor, majd Vázsonyi Vilmos is; jóllehet a Heltai javasolta revízió szükségességét ők is a legmesszebbmenőkig elismerték. Heltai zárszava után, amelyben Heltai Vázsonyiéknak tett szemrehányást, mivel „megkönyörültek" azokon, akik indítványának elfogadásától a „maguk pozícióit féltik", s hangsúlyozta, hogy indítványa előterjesztésének nem volt „semmiféle politikai háttere", a közgyűlés - viszonylag kis szótöbbséggel - a tanács - Feleki személyi változásokat javasoló indítványának figyelembevételével módosított - javaslatát fogadta el. 44 Március 21 -e azonban nemcsak a közgyűlésen lezajlott vita miatt említésre méltó nap a főváros életében; de azért is, mert ekkor érkezett le a fővároshoz a belügyminiszter március 19-én kelt, a február 24-i közgyűlés határozatát megsemmisítő rendelete is. A belügyminiszter a február 24-i közgyűlés határozatát arra hivatkozva semmisítette meg, hogy - véleménye szerint - az olyan jellegű volt, amelynek hozatalára a törvényhatósági bizottságnak nem volt hatásköre. Kristóffy azzal érvelt, hogy a fővárosi törvénynek sem a sérelmesnek vélt kormányrendeletek elleni felírás jogát megállapító 12. §-a, sem a törvényhatósági közgyűlés hatáskörét szabályozó 58. §-a nem tartalmazott olyan rendelkezést, amely „a székesfőváros törvényhatósági bizottságát arra jogosítaná, hogy ezen Ö Felsége legfelsőbb elhatározásán nyugvó, habár természetesen miniszteri ellenjegyzéssel ellátott kinevezés törvényessége, illetőleg a kinevezett királyi biztos intézkedéseinek jogérvényessége kérdésében érdemleges határozatot hozhasson". 45 Rudnay pozícióját azonban a kormányzat ennek a rendeletnek a kiadásán túl is erősíteni kívánta; feltételezhető, hogy elsősorban ezt a célt szolgálta többek között az, hogy a király március 19-én különkihallgatáson fogadta Rudnayt; 46 s ilyesféle célja lehetett minden valószínűség szerint annak is, hogy a fővárosban szolgálatot teljesítő katonatisztek Rudnay tiszteletére március végén díszebédet rendeztek. 47 Rudnay fogadásának a király által lehettek azonban egyéb okai is; annak ellenére, hogy a kihallgatás után Rudnay a Wiener Allgemeine Zeitung tudósítója előtt sietett kijelenteni, hogy a fogadásnak „politikai jelentősége" nem volt. Március hónap folyamán ugyanis egyre-másra terjedtek a hírek Kristóffy lemondásáról és Rudnay hamarosan várható belügyminiszteri kinevezéséről 48 ; s ezeknek a híreknek a valószínűségét Boda Dezső rendőrfőkapitánnyá történt kinevezése nagymértékben megerősítette. 49 Természetesen lehetséges, hogy a Rudnay belügyminiszterré való kinevezéséről szóló hírek csupán a királyi biztos pozíciójának erősítésére szolgáltak; de lehetséges, hogy Rudnaynak a király által történt kihallgatása esetleges belügyminiszteri kinevezésével mégiscsak összefüggésben volt. A Pesti Hírlap 1906 március 24-i számának már idézett „A válság" c. cikke Boda Dezső 129
