Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
1. Az 1905-1906. évi politikai válság előzményeiről. Budapest székesfőváros a válság előestéjén
Társadalmi vonatkozásokban elsősorban a liberális és konzervatív politikai frontok ütköztek az ellenzéki táboron belül is. A konzervatív politikai felfogás az agrárius nagybirtokosokra köztudottan jellemző volt, s köztudott az is, hogy a dzsentri és dzsentroid rétegek egy jelentős része ugyancsak konzervatív politikai nézeteket vallott. A dzsentri egy másik része viszont még őrizte liberális politikai hagyományait, s a liberális politikai elveket követte a közép- és kisburzsoázia is. Az agrárius nagybirtokosok és a dzsentri konzervativizmusának eredete és mibenléte ismert: lényegében a liberalizmus jegyében kibontakozó kapitalizmussal szembeni reakció megfogalmazódása. Két vonatkozásban is jelentkezik, de ez a két vonatkozás igen szorosan össze is fonódik. Egyfelől a merkantilista csoport „szabadelvűségével" való már említett szembenállást, másfelől viszont a mind jelentősebb gazdasági szerephez jutó közép- és kisburzsoáziával szembeni ellenszenvet fejezi ki. S ez utóbbi vonatkozásban sajátos színezetet is kapott, hiszen a burzsoázia jelentős része nem magyar elemekből tevődött össze. Német és zsidó eredetű rétegei részben igen gyorsan asszimilálódtak; ám az idegen eredet tény volt, s ez úgy fogalmazódott meg az ideológia síkján, hogy a bajok forrása az, hogy a tőke „idegen", „nem magyar", sőt „zsidó" kezekben van. Liberalizmus és konzervativizmus szembenállása ugyanakkor az elnyomott osztályokkal szemben követendő politikában is jelentkezett. Ennek részletesebb taglalása igen messze vezetne; egyes vonatkozásaira viszont a későbbiek során mindenképpen ki kell térnünk. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy az elnyomott osztályok harca mindkét irányzatot rákényszerítette valamiféle modus vivendi keresésére, s mindkét irányzatra jellemző volt az elnyomott osztályok manipulálására irányuló törekvés. Különbség azonban volt a két irányzat között: a konzervatívok csak ígérgettek, a liberálisok viszont - mint erre is utalunk még - az elnyomott osztályok követeléseit részben teljesíteni is akarták. Kevésbé jelentkezett ugyanakkor a differenciáltság konzervatívok és liberálisok között a nemzetiségi kérdésben: a nacionalizmusban s a magyar szupremácia maradéktalan érvényesítésének követelésében konzervatívok és liberálisok egyformán osztoztak. Az ellenzéki tábor tehát gazdasági és politikai ellentétektől sokszorosan tagolt együttes volt. A vázolt ellentéteken túl a közép- és kisburzsoáziának - és részben a kispolgárságnak-sajátos helyzetével, illetve az ebből adódott ellentétekkel kell kissé részletesebben foglalkoznunk. A közép- és kisburzsoázia politikai helyét érdekeik szükségszerűen jelölték ki a függetlenségi tábor liberális szárnyán. Sajátos rétegérdekeik a függetlenségiek többi rétegétől természetszerűen határozottan elkülönítették őket, ám gazdasági-társadalmi „súlytalanságuk" önálló, hatékonyan működni képes szervezetek létrehozását egyenlőre lehetetlenné tette számukra. A függetlenségi táborhoz való csatlakozásuk ugyanakkor az adott társadalmi struktúrába való maradéktalan beépülési szándékukat is hivatott volt kifejezni. A közép- és kisburzsoá réteg azonban mindinkább erősödött, s hovatovább erősödött annak igénye is, hogy saját rétegérdekeinek hangot adjon és hogy - ezzel szoros összefüggésben - megteremtse a maga önálló politikai szervezeteit is. Az önálló politikai szervezkedésre először a fővárosban került sor. A közép- és kisburzsoá, a polgári értelmiségi és a kispolgári elemekből összetevődő csoportosulás elsődlegesen a feudális befolyás alóli teljes emancipálódásra törekedett; másfelől az ország nagyobb állami önállóságát célzó aspirációi azt eredményezték, hogy jó ideig még szoros kapcsolatban maradt a többi függetlenségi csoporttal. Politikai állásfoglalását természetesen 11
