Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
1. Az 1905-1906. évi politikai válság előzményeiről. Budapest székesfőváros a válság előestéjén
váltak, majd újra meg újra visszaléptek a párt soraiba. Éleződő ellentéteik a merkantilistákkal azonban mindinkább függetlenségiek felé fordították őket, s összefogásuk a Függetlenségi Párttal 1904 novemberében létre is jött, sőt, az agráriusok egy része a Függetlenségi Pártba be is lépett. Ezzel a folyamattal egyidejűleg az ellenzék vezetése szinte kizárólagosan az agrárius nagybirtokosok kezébe került. A Szabadelvű Párttal szemben szervezkedő ellenzéki tábor gerincét alkotó Függetlenségi Párt a dzsentri és dzsentroid rétegek, továbbá a század elejére gazdasági és társadalmi pozícióit mind jobban megerősítő közép- és kisburzsoázia jelentős részét tömörítette. A Függetlenségi Párt mögé sorakozott fel a számszerűen növekvő, gazdaságilag viszont egyre inkább hanyatló kispolgárság, s a parasztság - elsősorban a birtokos parasztság - egy része is. A Függetlenségi Pártban tömörülő, illetve a Függetlenségi Pártot támogató rétegek társadalmi helyzetüket tekintve tehát igen heterogének, aminek szükségszerű következménye volt, hogy az egyes csoportokat összekötő érdekazonosság mellett számtalan ellentét is feszült köztük. Még inkább áll ez természetesen az agrárius nagybirtokosok vezetésével létrejött koalícióra. Ezek az ellentétek részben gazdaságiak, részben politikaiak voltak. Az agrárius nagybirtokosok számára gazdaságilag az Ausztriával közös vámterület fenntartása volt az elsődleges létérdek. A közös vámterület fenntartásának igénye az agrárvámok felemelésének követelésével fonódott össze náluk, s ezektől az intézkedésektől a keleti agrárországok versenyétől való mentesülést remélték. Síkraszálltak ugyanakkor az állami ipartámogatás csökkentéséért és a mezőgazdaság hatékonyabb állami támogatásáért is. A közép- és kisbirtokosságnak, valamint a közép- és kisburzsoáziának az agrárius nagybirtokosokkal szemben az önálló magyar vámterület létrehozása volt elsődlegesen érdeke. A közép- és kisbirtokosság az önálló magyar vámterülettől elsősorban ugyancsak a keleti agrárországok versenyétől való mentesülést remélte, míg a fejlettebb osztrák ipar termékeinek beáramlása az országba érdekeiknek mindenképpen megfelelt. Ezzel szemben a közép- és kisburzsoázia az önálló magyar vámterület létrehozásával az osztrák ipar versenyével szemben akartak mindenekelőtt védekezni, ugyanakkor a mezőgazdasági termények szabad forgalma számukra feltétlenül kedvező volt. A politikai ellentétek az ellenzéki táboron belül két vonatkozásban is jelentkeztek, egyfelől társadalmi, másfelől közjogi vonatkozásokban. Az agrárius nagybirtokosok, mint említettük, a dualizmus - részleges változtatásokkal való - fenntartásának hívei voltak; ám a monarchia fenntartásának igénye a tárgyalt időszakban a függetlenségi táboron belül is általános volt, s legszélsőségesebb formájában is mindössze a perszonálunió követeléséig terjedt. Az agrárius nagybirtokosok esetében a monarchiával kapcsolatos nézeteiket voltaképpen csak a politikai vezetőszerep visszaszerzésének, illetve ezen vezetőszerep versenytárs nélküli birtoklásának vágya motiválta; az ellenzéki táborhoz tartozó többi réteg viszont az ország közjogi helyzetének megváltoztatásától gazdasági és társadalmi emelkedését, s a nemzetiségek addiginál is hathatósabb elnyomását remélte. Az ország függő helyzetének lazítására irányuló törekvések a függetlenségiek egy részénél ugyanakkor keveredtek az ún. „nagymagyar birodalom" létrehozását célzó elképzelésekkel; az agrárius nagybirtokosoknál pedig igen gyakran a monarchia nagyhatalmi állásának magyar gazdasági és politikai hegemóniával való megőrzésének, illetve megerősítésének vágyával találkozunk. 10
