Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
Recenziók
450 Recenziók Simon Katalin A kocsmáktól a fogadókig. A vendéglátás keretei és története Óbudán 1848-ig Budapest, 2020. Budapest Főváros Levéltára. 300 p. Neves íróink, például Krúdy Gyula vagy Márai Sándor írásaiból, valamint az ezek nyomán készült filmadaptációkból jól ismert a 20. század első felének Óbudája, a főváros csendesebb, családias kisvendéglőiről híres kedves szeglete, ahol mindenki számára megfizethető áron adták az ételt-italt. Nemcsak idősödő írók, középkorú házaspárok jártak ide, hanem nagy számban érkeztek a fiatalok is. 1932-ben írta a közel egy évtizede az Egyesült Államokba kivándorolt ifjú festőnő, Hellebranth Berta Budapesten élő leányunokatestvérének, mennyire vágyódik már vissza, alig várja a közös óbudai kiskocsmázást, majd az azt követő mozilátogatást.1 A meglett urak, fiatal bohémek mellett ezek szerint a modern fiatal nők körében ugyancsak népszerűek voltak az óbudai vendéglátóhelyek. Az óbudai vendégfogadók, kiskocsmák romantikájának emléke máig töretlen, ez egyaránt köszönhető a múlt iránt érdeklődő helyieknek, az itt helyet kapott Vendéglátóipari Múzeumnak, a Budapest Történeti Múzeum kiscelli részlegének, s különösen az Óbudai Múzeum kiállításainak.2 Óbuda kapcsolata a szőlővel és a vendégfogadókkal azonban a 19-20. század fordulójánál jóval hosszabb múltra tekint vissza. Ezt a régi, a török kiűzésétől 1848-ig terjedő időszakot ismerhetjük meg Simon Katalin munkájából. Önmagában már az is örvendetes, hogy teljes monográfia foglalkozik Óbuda történetével. A későbbi egyesült főváros ezen részét, a tárgyalt időszakban mezővárosi jogállású Óbudát ugyanis a két egykori szabad királyi városnál, Pestnél és Budánál jóval kevesebben választják kutatásaik tárgyául. A téma annak ellenére sem népszerű, hogy a forrásadottságai kiválóak. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy milyen meglepően kevesen foglalkoztak az óbudai vendéglátás kezdeteivel: a középkori eredetű óbudai sorházról Jankovich Miklós készített egy tanulmányt, a helyi városi és uradalmi fogadókat pedig topográfiai szemszögből Gál Éva mutatta be, sok évtizeddel ezelőtt. A Korona fogadó történetéről néhány éve megjelent kötet súlypontja a városegyesítés korszakára esik, az azt megelőző 1818 és 1872 közötti időszakról csak szórványosan közöl adatokat.3 Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Simon Katalin munkája hiánypótló, hiszen a török utáni időktől indulva részletesen bemutatja az olvasónak, milyen fontos szerepet játszott Óbuda életében már a kezdetektől a szőlőtermesztés, a bormérés és a vendéglátás. A szerző részletesen az 1848-ig terjedő időszakkal foglalkozik, ugyanakkor a kötetet záró epilógusban tömören, de lényegre törően elmondja, milyen változásokon ment keresztül az ekkor már ipari-külvárosi jelleget mutató település 1 Budapest Főváros Levéltára (BFL) XIII.51 Rédly-Weszycki-Hellebranth család iratai. Ifj. Hellebranth Berta Rédly Babynak, 1932. januáré. 2 Az Óbudai Múzeum 2011-ben rendezett időszakos kiállítása Az óbudai vendéglátás aranykoráról címet kapta, a kiállításról és az ehhez kapcsolódó kulturális programokról lásd https://mult-kor.hu/20110323 kiallitas_az_obudai_vendeglatas_aranykorarol - Utolsó letöltés: 2021. október 13. 3 Andrási Gábor (szerk.): Emlék és emlékezet. Három évtized egy kétszáz éves házban. Budapest, 2018. Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. 2021.450-452. p.
