Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
Recenziók
Simon Katalin: A kocsmáktól a fogadókig 451 vendéglátása a Budapest születéséig eltelt időszakban. Az olvasóban így nem marad hiányérzet, teljes képet kaphatunk a 17. század utolsó harmadától a dualizmus koráig. A kötetből egyértelművé válik, hogy a két világháború közötti kisvendéglő-kultúra sok nemzedékre, bő kétszáz évre visszatekintő tradíció eredménye. A kötet nagyobb egységei egészen részletesen mutatják be az olvasónak a szőlővenyige elültetésétől a bor pohárba kerüléséig vezető utat, nyújtanak betekintést a kocsmáltatás, italmérés, vendégfogadás bonyolult szabályozásába. Az egymással versengő kocsmárosok és az illegális italmérések nagy száma mind azt bizonyítja, hogy Óbudán mindvégig hatalmas kereslet volt a különféle szeszes italokra. A helyi lakosság és a nagy számú átutazó mellett a katonaság, valamint a zarándoklatokra és búcsúkra érkezők, majd a manufaktúrák munkásai, a 19. század elején a gyárakban dolgozók köréből került ki a vásárlók legnagyobb része. A magyarok és németek szomszédságában élő, pest-budai kitiltásuk miatt a 18. században igen népes zsidó hitközség tagjai sem maradhattak ki a szőlőművelésből és a vendéglátásból. Külön fejezet foglalkozik a kóser bor és a zsidók szeszfőzésének témakörével. A bormérés jogi hátterét, majd a szőlőművelés és borkészítés menetét részletesen ismertető nagyobb fejezetek után a szerző a következő egységben az egyes vendéglátóhelyeket veszi sorra. A tehetősebb vendégeket váró nagyobb fogadók után megismerhetjük a téglaégetőnél lévő kocsmát, amely igazi városszéli csapszék, a szegény napszámosok, esetenként a tilosban járók gyülekezőhelye volt. Óbudán, ahogyan a hasonlóan nagy számban németek lakta Budán és Pesten, a kiváló minőségű helyi borok ellenére sem mondtak le a sörről. Ebből az italból nem fogyott olyan mennyiség, mint a borból, de azért volt rá kereslet, így a sörház és a sörmérések is helyet kaptak a kötetben. Egy későbbi fejezetben ezek a vendéglátás új színterével, a kávéméréssel, kávéházzal egészülnek ki. Nagy, elegáns fogadó ugyanis a 18. század végén már elképzelhetetlen volt kávéházi részleg nélkül. Pest-Buda mintájára pedig megjelentek az önálló kávéházak, illetve az elsősorban a szegényebbeket kiszolgáló kávémérések. Óbuda példáján keresztül láthatja az olvasó, hogyan ment végbe a vendéglátás társadalmi változásokat követő differenciálódása. A kötet komoly erénye, hogy a vendéglátás történetét több szempont alapján vizsgálja. Külön tematikus egység tárgyalja például a fogadóbérlés menetét és a fogadósok, kocsmárosok, serfőzők helyi társadalomban elfoglalt helyét. Részletesen, mikrotörténeti perspektívából, több nemzedéken átívelve megismerhetünk két óbudai fogadós családot: a magukat szőlőmüvesből fogadóssá felküzdő Donabergereket és a mészárosokból fogadóssá, majd kávéssá lett Havranek famíliát. A kötet társadalom- és művelődéstörténeti megközelítésű záró egységei a vendéglátóhelyek belső világába kalauzolják az olvasót, a térhasználat egyes kérdéseire keresik a választ. Olvasóként elképzelhetjük, milyen lehetett abban az időben vendégnek lenni. A fogadók világához hozzátartozott a szórakozás: akár az egész napot el lehetett tölteni az evés-iváson, dohányzáson kívül zenével, tánccal, szerencsejátékokkal, tekézéssel és biliárdozással, s időnként színházi előadások is voltak. Ugyanakkor a vendéglátóhelyek a férfiak gyülekezőhelyeiként a helyi politikai élet fontos színterei voltak, ahol megbeszélték, ese
