Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
Berecz Anita: „Az Egyház áldozik a haza javáért imát és dézsmát” 67 földek úrbéres jogállásának a kérdése adott tehát alapot. 1849-ben a problémát elsődlegesen az okozta, hogy az érsek és a káptalan hozzálátott a dézsmaszedéshez. A városi lakosok viszont úgy gondolták, hogy a dézsmát érintő, 1849. szeptember 19-i körlevél értelmében a dézsmafizetés alól felmentették őket, ezért Geringerhez címzett levelükben panaszt tettek. Többek között azt kifogásolták, hogy a földesurak az Eger határában lévő szőlőkre az úrbéri telkek kiegészítő részéhez nem tartozóként és magánbirtokon lévőként tekintenek. A levél címzettjét egyértelműen arra kérték, hogy értesítse a földesurakat, hogy Eger lakosai az úrbéri minőségű szőlőket úrbéri szerződés mellett művelték, a határában lévő szőlő pedig nem földesúri magánbirtok. Értelmezésük szerint szőlődézsmát sem követelhetnek, hiszen a legújabb rendelet értelmében olyan szőlők dézsmáját kell továbbra is szedni, melyek az úrbéri telkek kiegészítő részéhez nem tartoztak. Mindehhez kisebb magyarázattal is szolgáltak, miszerint Eger határában csak szőlő található, melyek régebben úrbéri szántóföldek voltak. Erdődy Gábor püspök azonban jövedelmezőbbnek látta a jó áron eladható borból szedhető kilencedet és tizedet, mint a gabonából származó tizedet. így ő volt az, aki ösztönözte a város lakosait az úrbéri szántóföldjüknek szőlőkkel való beültetésére, melynek következtében a szántóföldek elenyésztek.21 A kilenced és tized fizetése mellett szabad adásvétel és végrendelkezés volt érvényben házra, szőlőre, szántóföldre egyaránt. A földesúmak tehát nem volt kibecsülési joga, mivel nem a saját birtoka volt. Még nyomosabb érvnek találták azt a tényt, hogy 1771-ben a lakosság nem akart úrbérrendezést, hanem a régi szerződés mellett szándékoztak továbbra is maradni. Az 1773-ban megerősített szerződés így egyértelműen úrbérpótló volt. Véleményük szerint az is alátámasztotta az egri szőlők úrbériségét, hogy 1695-től 1848-ig mind az egyházi tizedet, mind a kilencedet fizették. A földesúri magánbirtokok nem voltak terhelhetők, egyházi tizedet kizárólag úrbéri telkeken szedhettek.22 Mivel nem történt előrelépés a dologban, a város egy év múlva, 1850. augusztus 21-én újabb kérvényt adott be a kilenced megszüntetésével és az úrbéri per felülvizsgálatával kapcsolatban.23 A kérvényre viszonylag hamar, már 1850. október 6-án választ kaptak. Geringer rendelkezése alapján, mivel az úrbéri per már hosszabb ideje folyamatban volt, bordézsmát csak azt követően lehetett szedni, hogy a törvényszék egyértelmű ítéletet hozott az ügyben. Addig a várost a kilenced megadására, ha azt önként és jószántából megadni nem akarja, nem lehetett kényszeríteni. Abordézsma megadása tehát mindenkinek a szabad aka-21 A város érvelése valós volt, hiszen az 1730-as évektől olyan arányú szőlőtelepítések indultak el a határban, hogy az erdőket lényegében kiirtották. Nagy 1978. 221. p. 22 MNL HML V.5. 13. 1849. 1044. 23 MNL HML IV.152.b 2. 1850.
