Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
170 A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében ismertetett jelentős termőterület-csökkenések ellenére is voltak újonnan szőlőművelés alá vont homoki területek a filoxéra által elpusztított állomány helyett. 1898-ban a bánhidai községi jegyző 10 holdas szőlője mellett legelője területén 5 holdon telepített direkt termő szőlőt. Ugyanígy tett Rudnay Alajos Szabados dűlői legelőjén 2 holdnyi területen. Bánhidán a Homoki szőlők dűlőben és Felsőgallán a Hamuházi földeken is ekkor telepítettek a legelők helyén amerikai direkt termő és hazai vegyes fajtájú szőlőket.58 A termelés megmaradt a paraszti és zsellér gazdálkodások szintjén, az új szőlőtőkék telepítését a filoxéra után és a termelést sem szakemberek végezték. Borospincéje és présháza továbbra is csak a módosabbaknak volt, a szegények a háznál levő pincéjükben, a legszegényebbek pedig a háznál dolgozták fel a szőlőt egyszerűbb építményekben, majd később földbe vájt kunyhókban, lyukpincékben. Akinek nem volt szőlőtulajdona, az is próbálta felesben a nagy gazdák földjeit művelni.59 Azok is igyekeztek a szőlőművelés révén több lábon állni, akik már a bányában vállaltak munkát. A munkák jelentős része így a nőkre és a gyerekekre hárult. Sokan pedig kétlakian dolgoztak, télen a bányában vállaltak munkát; amikor pedig a mezőgazdasági munka ideje volt, „leszámoltak” arra az időre a bányavállalatnál, hogy a földeken, illetve a szőlőben elvégezzék a betakarítást és a feldolgozást.60 A három régi elődközségben továbbra is az Eszterházyak voltak a legnagyobb birtokosok 10 000 holdnyi birtokukkal. 1897-ben Bánhidán Kobek István vette haszonbérbe Eszterházy Miklós 1309 holdas birtokát, amiből 2 hold szőlő volt. Ugyanakkor kiemelkedett a 140 holdon gazdálkodó Czermann János vendéglős is.61 A másik két településről sajnos ebből az időszakból nem maradtak fenn a szőlőbirtokosság eloszlására vonatkozó iratok. 58 Ortutay 1972. 85. p. 59 Móser 2013. 144-145. p. 60 Horváth 1972. 252. p. 61 Ravasz 1972. 84. p.